Új villany-Nissan érkezik – benzinmotorral

Benzinmotoros villanyautóval bővít a Nissan

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Visszafelé forog az idő a Nissannál? Hiszen a történelem első tisztán elektromos Év Autójának gyártója benzinmotoros villanyautót dob piacra.

Akinek halálhírét keltik, sokáig él - tartja a mondás, és ez igaz lehet a Note esetében, ha valóban e típusban jelenik meg Európában is a Nissan e-Power rendszere. Mert annyi bizonyos, hogy piacra kerül a Nissan - hivatalos besorolás szerint - soros hibrid hajtásláncával ellátott típusa. Ez az e-Power rendszer pedig kiváló átmenetet jelent a benzinmotoros és a tisztán elektromos hajtású modellek között, amíg utóbbiak nem képesek teljesen átvenni a robbanómotorok szerepét. Ebben azonban éppúgy hisz a Nissan, mint az önvezető járművek térnyerésében, amelyeket ugyanúgy gőzerővel fejleszt, akárcsak üzemanyagcellás típusát. Ám ezek elterjedéséig az e-Power jelenti a tömegek számára is elfogadható és elérhető megoldást a Nissan szerint.
Hirdetés
Tehát míg az Opel tisztán elektromosra cseréli benzinmotorral segített Amperáját, és míg a BMW i3 mindkét megoldást ajánlja, úgy a Nissan is piacra lép az akkutöltés helyett hagyományos benzinkutas tankolást kínáló elektromos modellel. Persze itt a benzinmotor csak az akkumulátor töltésére szolgál, a kerekeket nem hajtja közvetlenül. Azt egyedül a villanymotor végzi, egy jóval kisebb akkumulátoron keresztül, mint amekkora a Leafben szolgál. Mivel ez viszonylag hamar lemerül, ezért az automatikusan beinduló benzinmotor menet közben tölti, amíg üzemanyag van a tankban. Tehát a Nissan e-Power rendszere is olyan, mint az Opel Amperáé és a BMW i3 hatótávnövelő erőforrással ellátott modelljéé. Már csak az a kérdés, eljut-e hozzánk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?