Tesla visszahívás: 90 ezer Model S-t szólítanak szervizbe

Biztonsági kérdéssel nem viccel a Tesla, az összes Model S-t visszahívja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Baj lehet a Tesla Model S biztonsági övével, a gyártó ezért az összes eddigi példányt visszahívja egy ellenőrzésre.


Egy Tesla Model S utasa csupán azzal ki tudta oldani övét, hogy hátrafordult beszélgetni. Miután ezt jelentette a gyártónak, az megvizsgált első körben 3000 példányt, majd miután egy esetben sem talált hibát, a biztonsági rés miatt mégis úgy döntött, hogy az összes eddigi Model S-t visszahívja a biztonsági öv, illetve csatjának ellenőrzésére
Hirdetés

A Tesla így összesen 90 ezer autóját hívja vissza, nem is akárhogyan. Nem kell feltétlenül szervizbe menni, a márka Supercharger névre hallgató gyorstöltőinél is lesz mód (természetesen időpontegyeztetéssel) az ellenőrzésre. Nyilván nem szerény költség az ingyenes vizsgálat, ha minimalizáltan is, de nyűg a tulajoknak is, ám a Tesla szigorúan veszi azt, hogy a biztonság az első. Olyannyira, hogy a technikai lehetőség megvan a gyártónál arra is, hogy amennyiben bármi rendellenességet tapasztal bármely autójánál, azt távolról szervizüzemmódba kapcsolja, akár letiltsa. Erről persze itt nincs szó, balesetet még nem okozott a visszahívást kiváltó hiba, hiszen egyetlen esetben fordult csupán elő.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 10:53
    Permalink

    Sokszor egy pofonegyszerű felépítésű alkatrész is milyen nagy felfordulást tud okozni…Le a kalappal a Tesla előtt, ezt nevezem gyors reakcióidőnek.

    A Brabus-tuningos Model S-en még mindig sírok:) Illetve 🙁

Vélemény, hozzászólás?