Csak az emberek törik az önvezető autókat

Biztonságosabb az önvezető, mint a sofőrös autó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Törnek a Google önvezető autói. A kisebb balesetekben a sofőrök voltak a hibásak, legtöbb esetben hátulról szaladtak a Google tesztautóiba.


Közel három évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy már több mint félmillió kilométert teljesítettek hiba és a rendszeren alapuló baleset nélkül a Google önvezető autói. Azóta pedig újabb több mint 1 millió kilométert mentek úgy, hogy nem okoztak balesetet. Természetesen mindig egy felügyelő sofőrrel futnak, összesen már 2,7 millió kilométert futottak a 2009-ben fejleszteni kezdett, 2010 óta futó, ma már több mint 20 autóból álló flotta tagjai. Tizenegy baleset mégis adódott, egyik sem az önvezető funkció hibájából.
Hirdetés

Aki sokat van úton, az bizony balesetet szenved, így van ez az önvezető autókkal is. Előfordult természetesen önhibás baleset is a Google autóival, ám azok nem önvezető üzemmódban, hanem emberi irányítás alatt adódtak. Legtöbbször ráfutásos balesetben voltak vétlen felek a Google-autók, néhány oldalsó meghúzást is elszenvedtek, egy esetben pedig egy stop-táblánál nem állt meg a másik autó. A Google-autó 360 fokos kamerája - a jó sofőrökhöz hasonlóan - természetesen az ilyenekre is próbál figyelni, ez esetben nem működött a defenzív vezetés. A kamera egyébként igen komoly mértékeben regisztrált olyan eseteket, amikor a sofőr a vezetésen kívül mással is foglalkozott. A leggyakoribb természetesen a mobiltelefon nyomkodása, de látott például trombitán játszó autóvezetőt is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 18:07
    Permalink

    Az a baj, hogy az senkit nem fog érdekelni ki szeret vezetni. Ha mutatnak nekik egy olyan statisztikát ahol a balesetek száma 0 lehetne naná, hogy azt fogják választani. Sajnos kevesebben szeretnek vezetni, mint azok akik nem. Ezzel még annyira nem is lenne baj, mert valamit valamiért, de akkor legalább oldanák meg, hogy aki szeret vezetni az kimehessen egy pályára vagy valami. Nálunk a közelbe sincs egy se és szerintem nem is lesz.. Japánról lehetne példát venni ott minden városnak van legalább egy pályája.

  • 2017.10.28. at 18:07
    Permalink

    A vezetési élmény megmarad majd szórakozásnak, de lezárt területen. Mint most egy gokart.
    Egyébként a többség csak közlekedik, helyet változtat és nem élvezetből teszi, ill. nem élvezi.

  • 2017.10.28. at 18:07
    Permalink

    Hmmm érdekes, hogy legtöbb esetben hátulról szaladtak bele. Kíváncsi lennék hogy mi alapján és mennyire lassít, esetleg fékez a google autó. Egy hirtelen fékezés nem túl szerencsés…

  • 2017.10.28. at 18:07
    Permalink

    Egy dolog viszont el fog veszni, mégpedig a vezetési élmény. Számomra a mostani világ még mindig jobb, így baleseteknek kitéve, mert én vezethetek. Továbbá fentáll az a kérdés hogy mi lesz a veteránautókkal.

  • 2017.10.28. at 18:07
    Permalink

    Pár okoskodó emberrel ellentétben a többségnek nyilvánvaló, hogy egy önvezető autó sokkal biztonságosabban vezet. Illetve remélem. Sőt sokkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt. A KGFB és a CASCO is megszűnik majd, meg persze az összes közúti jelzőlámpa, sorompó, festés (pl. záróvonal, zebra), jelzés stb. értelmét veszti. Érdekes lesz.

Vélemény, hozzászólás?