0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

BMW 335 Li: csak Kínában lesz kapható a hosszú 3-as

Tágasabb BMW 3-ast kapnak a kínaiak

2012. január 15., vasárnap 18:55 (4 hónapja)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 335 Li típusjelzésű változatot csak Kínában forgalmazza a BMW, máshol nem is értenék. Mi sem teljesen.

Csak a sofőrközpontú Kínában lesz kapható a képeken látható BMW 335 Li, azaz a F30-as kódjelű, legújabb 3-as BMW nyújtott tengelytávú változata.

Szemből soha nem vennénk észre, hogy valamivel hosszabb az autó tengelytávja, de amíg nem megyünk Kínába, nem is fog szembejönni

Szemből soha nem vennénk észre, hogy valamivel hosszabb az autó tengelytávja, de amíg nem megyünk Kínába, nem is fog szembejönni

Pontosan nem tudjuk, hogy hány centiméterrel lett hosszabb a két tengely között az autó, de az nyilvánvaló, hogy a betoldott centikkel a hátsó utasok területét növelték, hiszen Kínában rendkívül népszerű a sofőrös autózás, úgy tűnik, még a legkisebb luxusautók esetében is.

Profilból már jobban látszik, hogy kis túlzással ötajtós lett az új 3-asból

Profilból már jobban látszik, hogy kis túlzással ötajtós lett az új 3-asból

A valamivel hosszabb hátsó ajtó nem torzítja el túlzottan a hármas arányait, de az oldalsó ablakfelületet egyben szemlélve kicsit fura lett a hátrafelé megduzzasztott tetővonal. A 335 Li hivatalos bemutatójára várhatóan az áprilisi Pekingi Autószalonon kerítenek sort.

BMW 335 Li − nem csak a formát, a kínai írásjegyeket sem értjük

BMW 335 Li − nem csak a formát, a kínai írásjegyeket sem értjük

A 335 Li a méretnövelésen kívül a kényelmi és szórakoztató extrák irányításához egy alapvetően a műszerfal tetején elhelyezett, de mozgatható, 22 cm átmérőjű érintőképernyős vezérlőpultot kap, és a stop-start valamint holttér-figyelő rendszereket is alapáron adja hozzá a BMW.

A hírt szerkesztette: Gruber Gergely

Ez is érdekes lehet:

MG Icon tanulmány: kompakt crossover születésnapra

Gyártója szerint a híres MGA és MGB GT roadsterek vonásai is felfedezhetők a cég fennállásának ötvenedik évfordulójára épített Iconon.

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1ibXc=

Friss tesztek

Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?


Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.

Még több teszt

BMW tesztek

BMW 320d Modern Line Automata teszt

BMW 320d Modern Line Automata teszt 

Jól is megy és takarékos is, de nem csak ezen jellemzőivel ígérkezik kategóriája etalonjának a legfrissebb 3-as BMW jelenlegi csúcsdízele. Csak az árát ne kérdezzék!


BMW 118i és 120d miniteszt

BMW 118i és 120d miniteszt 

Hivatalosan csak a még most is nyitva tartó Frankfurti Autószalonon mutatkozott be a BMW új 1-es sorozata, de e héten már próbára is tehettük. Szülőföldjén, Németországban, a sebességkorlát nélküli autópályák birodalmában.


BMW 740d xDrive teszt

BMW 740d xDrive teszt 

Hallottuk már ezerszer, hogy a pénz nem boldogít. Lehet, de akinek módja van egy BMW 740d xDrive birtoklására, az többé nem akar a fülébe engedni ilyen bugyuta népi bölcsességeket. Megértjük.

BMW 640i Cabrio és K 1600 GT teszt

BMW 640i Cabrio és K 1600 GT teszt 

Mind a BMW 640i Cabrio, mind a BMW K 1600 GT kategóriája legjobbjai közé tartozik. Bár a luxus még fokozható, az autózás és a motorozás új dimenzióját ismertük meg a párhuzamos teszt során.

BMW 520d Automata teszt

BMW 520d Automata teszt

Kiváló példa arra az ötös BMW, hogy ami jó, az nyugodtan megvásárolható belépő változatával. Én mindenképp az alapmotort javasolnám, de az opciós, nyolcfokozatú automatát kár lenne kihagyni.

Még több BMW teszt

Címlapon


Friss cikkek

Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

2 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


E hét végén Shell Eco-marathon

E hét végén Shell Eco-marathon

3 napja – Sztori

A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.


Williams-siker és robbanás Barcelonában

Williams-siker és robbanás Barcelonában

4 napja – Sztori

Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

BMW 335

Ár: 600.000 Ft

Évjárat: 1988 / 3

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

BMW 335d Automata

Ár: 11.790.000 Ft

Évjárat: 2011 / 3

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Dízel

BMW 335

Ár: 900.000 Ft

Évjárat: 2012 / 3

Kivitel: coupe

Üzemanyag: Benzin

Még több autó