Tereprali versenyautó BMW X6 alapokon

BMW X6 Trophy Truck

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amerikában építették a versenyautót, mely novemberben debütál a Baja 1000 tereprali futamon.


A korábban Skodával is ralizó Armin Schwarz a novemberi Baja 1000 sivatagi versenyen áll először rajthoz a képeken látható BMW X6 versenyautóval.
A homokjárót az All German Motorsport-Jimco készítette, és az amerikai SCORE tereprali sorozatban fog versenyezni a következő szezonban.
Annak idején Münchenben közel sem ilyen céllal fejlesztették ki a divatterepjárót, és a bajor gyár sem adná áldását az átalakításra, hiszen mindössze az üvegszálas karosszéria-elemek hasonlítanak az X6-ra, minden más alkatrész egyedi építésű a homokfutón. A sorozat szabályainak megfelelően az X6 M 4,4 literes V8-asa hajtja az autót, csak épp teljesítményét 750 lóerőre fokozták. Teljesen új, egyedi alvázat építettek a versenyautónak, a Fox elemekre épülő futómű rugóútja elöl 60, hátul közel 80 cm.
A fotókon a BMW X6 eddigi legvalószínűtlenebb megjelenési formája tekinthető meg, a videón pedig a még karosszéria-elemek nélküli versenygép építésébe és tesztköreibe nyerhetünk betekintést.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?