Minden eddiginél komolyabb G-osztályt épített a Mercedes

Brutális Mercedes G-osztály készült a Genfi Autószalonra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Genfi Autószalonon portáltengelyes, akár 45 centis hasmagasságú, egyméteres gázlómélységű G-osztályt mutat be a Mercedes-Benz.


Láttunk már nagyon komoly, hatkerékhajtású, biturbó Mercedes G-osztályt, ám az nem gyári kivitel volt. Most viszont, pontosabban a március elején nyíló Genfi Autószalonon maga a Mercedes fogja kiállítani az állítólag szériagyártáshoz közeli G 500 4x42 kivitelt.
Hirdetés

Sok más mellett AMG-s lökhárítót kap a 22 colos alufelnikre és portáltengelyekre állított, rozsdamentes acél alvázvédelemmel ellátott igazán nehéz terepre való, természetesen három zárható differenciálműves terepjáró. Motorja 4,0 literes, dupla turbós V8-as, ami egyrészt 422 lóerőt, másrészt Euro 6-os emissziós normát is teljesít. A portáltengelyekből adódóan kerekenként két csavarrugós, illetve lengéscsillapítós G 500 4x42 szabályozható futómű-karakterisztikát és állítható, akár 45 centis hasmagasságot ad, a lengéscsillapítók 1,5 századmásodpercenként tudják keménységüket változtatni a menetkörülményeknek megfelelően.
A terepképességekről sokat mond az akár egyméteres gázlómélység, az 52 fokos első és 54 fokos hátsó terepszög, valamint a 47 fokos rámpaszög, de az is, hogy a G 500 4x42 100%-os, azaz 45 fokos emelkedőn is fel tud hajtani. Nyomtávja akkora, mint egy kompakt autó szélessége, 1774 mm, 22 colos kerekein 325/55 méretűek a terepabroncsok. A Mercedes állítólag a közönség kóstoltatására viszi Genfbe a brutálisan komoly terepjárót (kíváncsian várjuk, hogy milyen installációval), s ha ott nagy port kavar, állítólag hamarosan gyártásba kerülhet, s nem csak képletesen kavarhatja a port.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?