0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Búcsúzik a Dodge Caliber és a Nitro

Sikertelen modelljeitől szabadul a Dodge

2011. december 28., szerda 17:57 (5 hónapja)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A két autó elsősorban igénytelen belterének köszönheti, hogy menniük kell, de egyéb szempontból sem voltak túl átgondolt konstrukciók.

Decemberben a Dodge vezetése két modell alatt is leállította a szerelősorokat: a 2006-ban bemutatott Neon-utód Caliber és a Jeep Liberty padlólemezére annak komoly hajtáslánca nélkül felépített Nitro modellek gyártása fejeződött be ezzel a lépéssel.

Qashqai stílusú autójával a Golfnak próbált konkurenciát állítani a Dodge, de elfelejtettek tájékozódni az európai igényekről

Qashqai stílusú autójával a Golfnak próbált konkurenciát állítani a Dodge, de elfelejtettek tájékozódni az európai igényekről

Egyik autó sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a gyártás legjobb hónapjában, 2008 májusában 12 856 darabot adtak el a Caliberből, idén novemberben viszont alig 1202 példányt, míg a Nitro legsikeresebb hónapjában sem tudott nyolcezer fölé menni, miközben az előző hónapban csupán 1661 fogyott belőle.

Formai szempontból nem volt rossz az agresszor külsejű Nitro, de műszaki tartalma csak diszkontáron lett volna vállalható

Formai szempontból nem volt rossz az agresszor külsejű Nitro, de műszaki tartalma csak diszkontáron lett volna vállalható

Sergio Marchionne, a Fiat-Chrylser Group elnök-vezérigazgatója sommás véleményt fogalmazott meg a gyártás leállításának hírére reagálva, kiemelve a Nitrót: "ezt az autót sohasem lett volna szabad megépíteni".

A hírt szerkesztette: Gruber Gergely

Ez is érdekes lehet:

Megálljt parancsolt az F-150 kínai másolásának a Ford

A Ford megfelelő szabadalmak kínai kiváltásával tudta megakadályozni, hogy a JAC piacra dobja legnépszerűbb pickupjának másolatát.


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (3 db)

egie írta: 5 hónapja

Izlések és pofonok, a Caliber szerintem egy klasszikus és mégis formatervezett kocsi.

A válaszoláshoz belépés szükséges
oranT írta: 5 hónapja

Ízlés kérdése. Nekem jobban bejönnek a klasszikus autó formák mint ezek az agyon faragott sehol egy él vagy csücsök jellegtelen sablon vonalakkal nagyon megideologizált formák. Szeretnék én ennek boldog tulaja lenni! Ennek legalább autó formája van.

A válaszoláshoz belépés szükséges
arni írta: 5 hónapja

Mint a viccben: Nagyáruház pénztáránál rakodik ki a nő a bevásárló kocsiból, mögötte méltatlankodik egy csöves, szorongatva egyetlen üveg olcsó bort: Hallatlan, hogy egy ilyen egyedülálló spiné mennyi szart meg nem tud venni! Nézegeti a nő a szalagra rakott árukat, mosópor, mustár, tampon, fogkém, mind olyan dolog, amit bárki vehetne. Nem érti, honnét jöhetett rá a pasi, hogy tényleg egyedülálló. Mivel nem tudja megfejteni, hát megkérdezi: Mondja uram, miből találta Ön ki, hogy egyedülálló vagyok, hiszen ezeket az árukat bárki megvehette volna?
Hát mer kúva ronda vagy! Jön a borszagú válasz.
Nos, mer kúva ronda!

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1kb2RnZQ==

Friss tesztek

Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?


Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.

Még több teszt

Címlapon


Friss cikkek

Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

2 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


E hét végén Shell Eco-marathon

E hét végén Shell Eco-marathon

3 napja – Sztori

A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.


Williams-siker és robbanás Barcelonában

Williams-siker és robbanás Barcelonában

4 napja – Sztori

Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

DODGE RAM VAN 1500

Ár: 1.400.000 Ft

Évjárat: 2001 / 11

Kivitel: kisbusz

Üzemanyag: Benzin

DODGE JOURNEY 2.0 CRD SE

Ár: 5.990.000 Ft

Évjárat: 2010 / 6

Kivitel: egyterű

Üzemanyag: Dízel

DODGE GRAND CARAVAN

Ár: 750.000 Ft

Évjárat: 1997 / 9

Kivitel: egyterű

Üzemanyag: Benzin

Még több autó