Cigarette Racing Rider a vizek SLS AMG-je
Tengeren is pokoli gyors AMG
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Mindössze néhány AMG felirat árulkodik arról, hogy az új motorcsónaknak bármi kapcsolata lenne az SLS AMG-vel.
A Cigarette Racing nevű vállalkozás motorcsónakok építésével keresi a kenyerét, és régóta azon törték a fejüket, hogyan tudnák az új Rider nevű modelljüket különlegessé tenni. A megoldást az AMG-vel való partnerség jelentette, így már hivatalosan is elmondhatják, hogy az SLS AMG ihlette a hajót. A valóságban ez az ezüst festék használatát jelenti, óriási méretű AMG feliratokat, és olyan bőrkárpitot az ülésen, ami hasonlít ahhoz, amit az autóban is használnak. Azért nem lehet Nappa bőrrel bevonnia a hajó üléseit, mert azok nem bírnák a nedvességet. Az árakat még nem nevezték meg, de biztosak lehetünk benne, hogy ahhoz képest a Mercedes SLS AMG olcsó lesz majd.
Ezt a kijelentést arra lehet alapozni, hogy a Rider motorterében nem gy, hanem két darab 552 köbinches (kicsivel több mint 9 liter) Mercury Racing erőforrás dolgozik, darabonként 1350 (!) lóerős teljesítménnyel. Ez a hatalmas erő 209 km/h-s végsebességet tesz elérhetővé kedvező tengerjárás esetén.
A hírt szerkesztette: Lővei Gergely
Ez is érdekes lehet:
Árának többszörösét adták az első hazai Mercedes-Benzért
Árverésen értékesítette az első hazai B-osztályt a Mercedes-Benz, árát így alaposan feltornázták a licitálók.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
-
Kia cee’d 2012 miniteszt
MERCEDES-BENZ tesztek
Mercedes-Benz C 220 CDI BlueEfficiency Automata teszt 
Frissítésével biztonságosabb és gazdaságosabb lett a C-osztály. Kipróbáltuk a kínálat legtakarékosabbját.
Mercedes-Benz CLS 350 CDI Blue Efficiency teszt 
Első generációjával kategóriát alapított a CLS Merci, a tavaly év végén kigördített második pedig tökélyre fejlesztette a luxuskupé műfaját.
Mercedes-Benz R350 CDI 4MATIC teszt 
Öt méter hosszú, üres tömege 2,25 tonna, 265 lóerős motor mozgatja, és szinte csak az különbözteti meg egy tanktól, hogy nincs lövegtorony a tetején.
Mercedes-Benz E 250 CDI teszt
A következő években a taxisok kedvence lehet a Mercedes-Benz E 250 CDI Elegance, mert kényelemben és fogyasztásban remekel a W212 E-osztály kisfiúja.
Mercedes-Benz E 220 CDI Avantgarde T-Modell
Az épp generációváltását élő E-osztályos Mercedes kombi kapcsán merült fel a kérdés: kell ennél több autó?
Még több MERCEDES-BENZ tesztCímlapon
Friss cikkek
Autógyártók a sportban – szponzorként 
2 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
E hét végén Shell Eco-marathon
3 napja – Sztori
A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.
Williams-siker és robbanás Barcelonában
4 napja – Sztori
Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.
-
Légzsákokról röviden
5 napja – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
6 napja – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
6 napja – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
Múlt héten – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
Múlt héten – Sztori -
Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
2 hete – Sztori -
Autók, amik mosolyognak, s amik nem
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Légzsákokról röviden
- Hamilton harmadszor a pole-ban
- A világ leggyorsabb nagymamája
- F1: következik a Spanyol Nagydíj
- Kabrió nosztalgiajárat indult Budán
- Schumi újra és újra kiakad a gumikra
- Beüzemelték a BKV új Mercedes buszainak klímaberendezését
- GLA lehet a Mercedes junior szabadidő-autója
- Speciális ajánlat: ingyen Mercedest ajánl a bank
- Mercedes Viano Vision Diamond: fényűzés a kisbuszban
Cikk ajánló
Mercedes-Benz Bike Selection 2011
Tavaly – Autósvilág hírei
Idei kerékpár-kollekciójában hegyi, sport, verseny és városi biciklit, valamint gyerekek számára pótkerekekkel is felszerelhető kétkerekűt is kínál a Mercedes-Benz.
Elpusztíthatatlan Mercedes G
2 éve – Autósvilág hírei
Nem civil felhasználásra készül a Mercedes terepjárójának legújabb változata, ennek ellenére igen látványos.
Vath V63: C63 AMG kompresszorral fűszerezve
5 hónapja – Autósvilág hírei
A német Vath több mint 220 plusz lóerőt csavar ki a Mercedes 6,2 literes V8-asából.
-
SLS AMG Le Mans Red körömlakk
8 hónapja – Hölgyvezető -
Bizakodó tervek a Mercedes-Benz Hungáriánál
11 hónapja – Autósvilág hírei -
Az A-osztály lesz-e a kecskeméti Mercedes?
Tavaly – Sztori
Használtautó.hu
|
Ár: 14.890.000 Ft Évjárat: 2007 / 11 Kivitel: cabrio Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 900.000 Ft Évjárat: 1994 / 9 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 2.500.000 Ft Évjárat: 2001 / 11 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |












































