Villanyüzem, turbó és összkerékhajtás a legújabb Citroën DS-ben

Citroën DS Wild Rubis: 295 lóerő, 4WD és 50 km emissziómentes hatótáv

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyelőre csak koncepcióként, de benzines turbómotoron alapuló fullhibridként debütált a Citroën DS Wild Rubis szabadidő-autó Sanghajban.


Láttuk már temérdek fotón és egy sejtelmes videón is a Citroën DS sorozatának csúcsára ígért Wild Rubis tanulmányautót, s az a mostanság nyílt Sanghaji Autószalonon az ígéreteknek megfelelően részleteivel is bemutatkozott. Természetesen tanulmányautó, így jelenlegi formájában nem biztos, pontosabban inkább biztos, hogy nem fog gyártásba kerülni, ám 4,7 méteres hosszúságával, 1,95 méteres szélességével és 1,59 méteres magasságával, valamint leginkább 2,9 méteres tengelytávjával egyértelműen mutatja, hogy a belőle születő szériamodell valóban a DS-kínálat csúcsa lesz.
Hirdetés
Hajtáslánca hibrid, s azt mutatja, hogy a Citroën új irányba megy a dízelhibridek után, ide ugyanis előre hajtó 1,6 literes, 225 lóerős THP turbómotort és a hátsó kerekeket forgató 70 lóerős villanymotort szereltek terveztek a francia mérnökök. Konnektorból tölthető lítium-ion akkumulátorokkal, melyek akár 50 kilométeres emissziómentes hatótávot is adhatnak. Ha pedig összkerékhajtásra van szükség, a Wild Rubis - természetesen csakis benzinégetéssel - azt is megadhatja. Emissziója vegyes üzemben 43 g/km, amit nyilván teljes akkutöltéssel és 50 km villanyüzemmel, 100 kilométeres átlagra vetítve kalkulált a gyártó. Nem rossz a csúcsteljesítményével 295 lóerős SUV-tól.
Említhető továbbá LED-es fényszóró, induláskor játszott egyedi hang- és fényjáték. Ezek azok a részletek, amelyek a szériamodellnél nem biztos, hogy megjelennek majd, ám természetesen nem is elképzelhetetlenek, miként sanszos, hogy a koncepció 21 colos alukerekei is opciósak lesznek a szériagyártásban a jövő év előtt még biztosan nem várható DS szabadidő-autóhoz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?