Coda - villanyautó Kínából az USA-nak
Kínai villanyautó kell az USA-nak?
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Úgy tűnik sikerült rést találnia az Egyesült Államok piacán a kínai Coda villanyautónak. Nincs másik teljesen emissziómentes járgány ugyanis, ami 240 kilométeres hatótávval bírna.
Vállalható megjelenésű a Coda, de az azért biztos, hogy az elektromos szedánt nem elsősorban a formájáért fogják választani. Sokkal inkább kecsegtető az egy, éjszakai árammal mintegy 3 dolláros (~600 forintos) töltéssel elérhető 240 kilométeres hatótáv
Bátorságban nem szenved hiányt az alapvetően Kínában gyártó, de amerikai vezetőséggel és jelentős egyesült államokbeli tulajdonrésszel rendelkező Coda. Első autójukkal a kínai autógyártók közül első ízben lépnek az Egyesült Államok piacára. A teljesen elektromos, különálló modellnévvel egyelőre nem is rendelkező, 4 ajtós, 5 üléses, 4,5 méter hosszú, állítólag a Mitsubishitől vásárolt licencű alvázra, saját de erőteljesen korábbi honda civices beütésű karosszériában a fotók alapján nem túl minőségi, Chevrolet Lacetti ihlette műszerfal fogadja a jenkiket. Őket állítólag még ez a kivitelezés és a Nissan Leaf-nél, valamint a Chevrolet Volt-nál magasabb, alapesetben 45 ezer dolláros, állami és szövetségi adójóváírásokkal 35 ezer dollárra apadó, a hagyományos belső égésű motorosokhoz mérten nagyon, a többi elektromos konkurenshez mérten pedig kissé magas vételár sem riasztja vissza.
Toyotás kormánykerék, chevrolet lacettis műszefal, automata váltó választókarját idéző irányváltó kapcsoló és akár bőr kárpitozás is lehet az utastérben
A Coda ugyanis minden ma kapható, tisztán villanyüzemű autónál jelentősebb, 240 kilométeres hatótávot mutat fel a padlólemezébe épített, 36 kWh-s, 728 cellából összeépített, szabványos konnektorból 6 óra alatt feltölthető lítium vas-foszfát akkumulátorcsomaggal. Végsebessége az USA-ban bárhol elegendő, 85 mérföld/óra, azaz 136 km/óra. Arról nincs hír, hogy a 134 lóerő teljesítményű és 300 Newtonméter állandó, már az indulás pillanatától élvezhető nyomatékkal rendelkező motor milyen gyorsulást ad, de lomha aligha lehet a Coda. Biztonsági ellátmányában ABS és 6 légzsák szerepel, a gyáriak kielégítő, 4 NCAP csillagos utasvédelmet ígérnek. A környezetbarát limuzin iránti bizalmat 3 év/36 ezer mérföld (57 600 km) általános és 8 év/100 000 mérföld (160 000 km) akkumulátor garancia hivatott felkelteni, az Egyesült Államokban már most hirdetett, s első példányaival ez év végétől kiszállított Coda eladásait évi 10-12 ezer példányosnak jósolják a gyáriak, akik szerint ez lesz az első olyan, teljesen emissziómentes, villanyautó, amely már gond nélkül kielégíti az amerikaiak közlekedési igényét. Hatótáját az akkumulátor körüli állandó hőmérséklettel időjárástól, külső hőmérséklettől függetlenül fixnek ígérik.
A hírt szerkesztette: Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
CH-Auto Lithia: elektromos sportkocsi Kínából ismerős vonalakkal
Az elektromos sportkocsi hatótávja 150 km, formája viszont nem tiszta forrásból ered.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
-
Kia cee’d 2012 miniteszt
Címlapon
Friss cikkek
Autógyártók a sportban – szponzorként 
2 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
E hét végén Shell Eco-marathon
3 napja – Sztori
A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.
Williams-siker és robbanás Barcelonában
4 napja – Sztori
Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.
-
Légzsákokról röviden
5 napja – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
6 napja – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
6 napja – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
Múlt héten – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
Múlt héten – Sztori -
Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
2 hete – Sztori -
Autók, amik mosolyognak, s amik nem
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Négy autót hozott Frankfurtba a Chang’an
- Könnyű terepre készül a Geely GX2
- Alanyi jogon ronda a Chery Tiggo
- Márka zsonglőrködés Kínában
- Kínai autógyár Spanyolországban?
Cikk ajánló
Pekingben mutatkozik be az Audi A6 L e-tron
3 hete – Autósvilág hírei
Egyelőre csak tanulmányként állították ki a hosszú tengelytávú hibridhajtású Audi A6-ost, az első sorozatgyártású e-tron, az A3 hibridje két év múlva, 2014-ben kerülhet piacra.
A Yogomo, kínai elektromos autó célpontja Ausztrália
Tavaly – Autósvilág hírei
Kínában nem tudnak leállni a másolással, most a Toyota-PSA kisautóknak született meg a koppintása, ráadásul elektromos hajtáslánccal.
Elektromos smart ED a Sixt-nél
9 hónapja – Autósvilág hírei
Öt darab smart ED elektromos autóval gazdagodik a Sixt autókölcsönző csehországi flottája.
-
Hyundai i-oniq: hátsókerekes elektrokupé
3 hónapja – Autósvilág hírei -
Nem romlik meg a benzin a GM hibridjeiben
Tavaly – Autósvilág hírei -
Itthon vezettük: Renault Kangoo Z.E.
3 hete – Újdonság
Használtautó.hu
|
Ár: 799.000 Ft Évjárat: 1996 / 6 Kivitel: kisbusz Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 699.000 Ft Évjárat: 2002 / 2 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 2.000.000 Ft Évjárat: 1995 Kivitel: cabrio |


























Hozzászólások (2 db)
Valóban. Elírtam sajnos, elnézést kérek érte! Szerencsére a dollár szerepelt rosszul, 3 dolláros éjszakai töltési árat ígér a gyártó.
Hat dollár nem 600 Ft-nak felel meg (képaláírásban).