Takata légzsákok – 50 millió autót hívhatnak vissza

Csőd szélére kerülhet a japán Takata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nagy erővel robbanhatnak fel a Takata légzsákjai, ezért már 50 millió autó érintett a visszahívási hullámban.


Forr a levegő a világ egyik leghíresebb biztonsági felszereléseket gyártó cégénél. A Takata márkát rengeteg civil és versenyautóban használják, akár gyári beszállítóként. A japán gyár, most csőd közelébe kerülhet, hiszen a korábbiakon túl újabb légzsákok millióinak visszahívására kényszerülhet. Az eddig visszahívott 28,8 millió légzsákszám most további 35 millióval növekedhet a The Wall Street Journal szerint, így összesen egészen félelmetes 50 millió autót érinthet a kampány. A tárgyalások már folynak az Egyesült Államok kormányával, jelentések szerint azonban kb. 3,5 milliárd dollárba fájhat a visszahívási hullám a Takatának, ami több mint a cég nettó értéke.
Hirdetés
A csillagászati összegeknek itt nincs vége, hiszen a Takata további 287,5 millió légzsákpatron visszahívására is számít, ami 25,2 milliárd dollárba kerülhet. A cég túlélése nyitott kérdés marad, valamint az is, hogy ki fogja fizetni a hibás légzsákok cseréjét, amennyiben a japán cég csődöt jelentene.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?