750 lóerő már elő tud csalni egy mosolyt

CsodaVerda a SportVerda adásából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy 250 lóerős Opel Insignia maga a kezesbárány, a megtestesült szelídség, persze leginkább csak egy 500 lóerős hotrodhoz képest.


Ahogyan azt olvasóink is, illetve a Sport TV nézői is megszokhatták, a havonta 75 perces műsorral (temérdek ismétlése által számos adásidőben jelentkező) SportVerda a műsor CsodaVerda blokkja által minden hónapban igyekszik valakinek különös örömet okozni, novemberben a gyömrői gyermekotthon egyik lakóját látta vendégül a stáb, természetesen autókkal. Miként azt Tordai István műsorvezetőtől megtudtuk, Zsolti, a megautóztatott otthonlakó szótlan, csendes gyerek hírében áll, így különösképpen a gyári adatánál is fürgébb, 250 lóerős, összkerékhajtású Opel Insignia Turbo sem oldotta meg a nyelvét, a mintegy 500 lóerős, itthon épített hotrod pedig talán elsőre sokkolta is. Utóbbival Máté Pál, a SportTV főszerkesztője, illetve Sütő Csaba, a Gigamachine Choppers tulajdonosa, illetve Dodge hotrod építője is elvitte Zsoltit egy-egy körre. Volt így szolid autózás és kegyetlen gumifüstölés is, majd a Groupama Garancia tanpályán az Insigniával egy kis szlalom. Az összességében 750 lóerő így végül elő tudott csalni egy mosolyt Zsolti arcára, így nem habozott kijelenteni: "Jó volt a nap."
Hirdetés

A SportVerda e hétvégén újabb, immár HD adással jelentkezik, benne egyebek mellett egy Opel Astra OPC-vel - melyhez mi is hozzászólunk, egy Bentley Turbo R-rel, s egy Maserati Granturismóval. Elsőként a Sport1 adásán, szombat reggel 9:45-től lesz látható a januári SportVerda, majd aznap 17:30-tól a SportM-en, a hónap során pedig minimum 20 alkalommal lesz megtekinthető a Sport1, Sport2 és SportM csatornákon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?