Péntektől olcsóbb lesz a gázolaj

Csökken a dízel ára pénteken, a benziné nem változik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Múlt héten a benzin ára feljebb került, e héten a gázolajé csökken. Örülhetnek a dízelesek.


A MOL e hét pénteken hajtja vére azt az ármódosítást, ami az előző hét világpiaci változásai alapján már múlt hétvégén várható volt: csökkenti a gázolaj árát. Komoly mínuszokra persze a dízelesek sem számíthatnak. A gázolaj árát mindössze literenkénti két forinttal mérsékli az olajtársaság.
A módosítással a gázolaj literenkénti átlagára 380 forintra mérséklődik, a 95-ös benziné 384 forint marad. A MOL legutóbb múlt pénteken változtatott az árakon, akkor a 95-ös benzin literenkénti árát 3 forinttal emelte, a gázolaj ára akkor nem változott.
Hirdetés
Bár az üzemanyagok átlagára tavaly szeptember és idén január között mintegy 100 forinttal csökkent, azóta mintegy 50 forinttal kerültek feljebb az árak. Az egykori csúcsok szerencsére még odébb vannak. A 450 forintot is elérő maximum a benzin esetén 2012 áprilisában, a gázolajnál februárjában adódott. Jelenleg még abban reménykedhetünk (bár sanszosan nem sokáig), hogy az átlagárak a 400 forintos fájdalomküszöb alatt maradnak. A drágább töltőállomásokon, például az autópályák töltőállomásain természetesen már most is elérik azt, ugyanis az egyes kutak árai között nem ritkák az akár 30-40 forintos eltérések sem. A kútválasztással tehát többet lehet spórolni, mint a heti árváltozásokra ügyeléssel. De aki vár péntekig, az adott kúton 30 liter gázolaj tankolása esetén 60 forintot, azaz közel egy jattnyit is spórolhat. Tényleg, te szoktál adni?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?