Rejtélyes japán bálna a Nürburgringen

Csupa izom Lexus köröz a Zöld pokol aszfaltcsíkján

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az biztos, hogy nem külsős tuningcég munkája a sportos külsővel felruházott Lexus LS, amely tesztköreit futja a Nürburgringen.


Az első igazán sportos Lexus az IS F volt a maga bődületes V8-as motorjával, és a gyár nem csinál belőle titkot, hogy az LF-A tízhengeres hajtóművének alkalmazásával az új GS limuzinból is lesz olyan extra kiadás, amely felveheti a versenyt a bajor és sváb kihívókkal - értsd Audi RS6, BMW M5, Mercedes-Benz E 63 AMG.
A képeken azonban egy LS látható, méghozzá határozottan durva köntösben: izmos kerékjáratok a szélesebb nyomtávok miatt, valószínűleg szénszálas anyagból készült csomagtartó fedél és légterelő, látványos ültetés, és utólagos szellőzőnyílások a gépháztetőn. Az autó ráadásul kölni rendszámmal köröz a Nürburgringen, amely gyári eredetre utal, hiszen ebben a városban található a Toyota Motorsport főhadiszállása. Igazából a szuper-Lexus létezésén kívül semmi konkrétumot még nem tudni, azt sem, hogy milyen hajtáslánc dolgozik a lemezek alatt, és azt sem, egyáltalán milyen célból dolgozzák meg a legnagyobb modellt. Ugyan közeleg a Tokiói Autószalon, ahol tucatszám állítanak ki egyedi típusokat, ám nem valószínű, hogy a japánok ilyen nagy felhajtást csinálnának egy szimpla látványosság miatt, tehát hamarosan valaminek történnie kell.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?