Bemutatkozott az első indiai szupersportautó

DC Design Avanti, az indiai sportgép

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Gyártójától kapta a szuper jelölést, árát és teljesítményét tekintve inkább az Audi TT és konkurensei jelentik valódi ellenfeleit.

A DC Design eddig főleg méregdrága egyedi modelleket készített bármiből, amit kezeik közé kaparintottak, legyen az Tata Nano vagy Rolls-Royce.
Most viszont első saját fejlesztésű és építésű sportkocsijukkal jelentkeztek, és ahogy az indiai konyhából is ismerős lehet, egy kicsit tartalmaz mindenből. Az orr-rész láttán nehéz lenne letagadni az Audi R8, oldalának görbületei alapján pedig a Ferrari 458 hatását, az összkép mégis eredeti, európai szemmel nehezen befogadható, de egyáltalán nem aránytalan autót mutat.
A Fordtól származó kétliteres EcoBoost turbómotorral és hatfokozatú duplakuplungos váltóval kerül piacra: 265 lóerejével és 56 ezer dolláros árával az Audi TT ligájában lép színre, így a cég által használt szupersportautó kifejezés kicsit talán túlzás. A tervek szerint a későbbiekben egy, a Hondától származó V6-os turbómotorral gazdagítanák a kínálatot, ennek 400 lóereje már komolyabb fegyvertényt jelentene.
Hirdetés

A DC Design már 2013-ban szeretne megépíteni és értékesíteni kétszáz darabot, majd ezt követően pár ezer darabra növelni a termelést éves szinten.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?