Nem kellett sokat várni az első Lada átadására

Decemberben újraindult a Lada értékesítése, már át is adták az első autót

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ismét vehetünk Ladát. Már nem a merkuros időket éljük, évek helyett hetek teltek csak el az autó megrendelése és az átadása között.


Sok-sok év kihagyás után, tavaly decemberben egész Európában elsőként tért vissza a magyar piacra a Lada. Miután a karácsony előtti héten publikálták áraikat, rá következő héten már be is futottak az első megrendelések. Mint arról korábban beszámoltunk, az első eladott autó egy 4x4 Classic volt. Utóbbira ráadásul úgy futott be a megrendelés, hogy vevője még csak nem is látta az autót. Mármint a 4x4-et, ami azonban nem más, mint egy Niva, de immár Euro 6-os motorral. A Nivát pedig bőséggel ismerte, hiszen kedvese számára épp egy aggastyán korú Niva kiváltására vette a 4x4-et.
Hirdetés
A decemberben megrendelt autót e héten már át is adtak a debreceni Lada Ujhelyinél. A hazánkban újraindított Lada történetében elsőként "kiszállított" autó egyben az első átadott Euro 6-os Lada is - ahogyan azt a vele átnyújtott emléktábla is bizonyítja. Így már többszörösen történelmi darab az 1977 óta gyártott Niván alapuló 4x4.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Ez az undorító Milánka azért pocskondiázza a Ladákat, mert neki nem telik rá . Pancser, akinek csak más szétfosott autója jutott. Lottózzál hülye gyerek Milánka, ennyi ésszel az az egyetlen esélyed, hogy normális autóhoz jussál.

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Hát… azért az új az új… Nem mindegy hogy használt autóért fizetsz durván 2millát ami Kb.: 4-5 éves min:100ezer Km-et futott (aztán ki tudja hogy használták) ami ráadásul 4-5 év mulva 9-10 éves lesz. Ennyi időset nehezebb eladni mint ha valaki vesz újat aztán 5-6 évesen eladja… Használt autónál is ugyan annyit buksz mint az újnál,de ha minél drágább az új annál nagyobb a bukás ha minél olcsóbb annál kevesebb…

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Új tucatautót magánszemélyként tipikusan a csóróbb réteg vesz, akinek nincs zsebben az a 3-5 milla. Mert egy 4-5 éves kocsi ami futott 100.000km-t még elég drága, ahhoz, hogy kp-ra megvegyék, a hitelkonstrukciók pedig tipikusan rosszabbak egy használt autóra mint egy újra, így sokan ezért döntenek egy használt (pl.) Opel helyett egy új Logan mellett. Nyilván van olyan is akinek fingszűz autó kell kp-ra, ezt kikötöm mielőtt engem is megkövezel. De valódi példa, egy kis belgyógyász doktornő mesélte el pár hete, hogy a BMW-jét 1 évesen vette(demó autó volt), 15.000km-rel, és így a listaáránál olcsóbb volt 4 millával. De nem kell azt gondolni, hogy ez annyira elborult dolog, tipikusan az utca embere képzeli azt, hogy nyugatról hozzák a használt kocsikat. Igen, főleg a roncsokat, de az 1-2 éves keveset futottat viszont innen tőlünk viszik a németek, osztrákok, pedig azok megengedhetnének maguknak új kocsit…

    Egyébként ami engem illet én főleg német kocsis vagyok bár volt már Volvo-m is, ha választani kellene, egy Saxo és egy hasonló évjáratú Lada között, több, mint biztos, hogy a Saxora voksolnék, mert az egy örök darab, annyira minimális fenntartási költséggel, hogy bármelyik 6-8 literes fogyasztású Ladát agyon lehet verni vele. Tehát azzal, hogy most valakire úgy dobálod a sarat, hogy az autóját szidod, csak magadat nevetteted ki, mert szemmel láthatóan ez nem több mint ovis szintű rosszindulat. Az persze más lapra tartozik, hogy “Der” paraszt volt vagy sem, mindenesetre elvadult a helyzet.

    Persze ez csak egyetlen ember véleménye!

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    “Sosem fogjátok egymást meggyőzni” Kösz ezt írtam én is egy kicsit lejjebb, erre egy olvasni se tudó letámadott, hogy neki jobb autója van, egy húsz éves Saxo, csak azt nem tudom milyen kocsim lehet ami ennél is vacakabb.

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Srácok. Sosem fogjátok egymást meggyőzni.

    Vannak olyanok (többek közt én is), akik rendelkeznek akár KP-ban is annyival, hogy egy alsó-közepes autót tudjanak venni, de nem teszik. Nem azért, mert nincs rá lóvé.

    Hanem azért, mert veszel 6 millióért egy autót, aztán 1 év múlva elveszti értéke x %-át, és bármi történik vele, az értéke tovább csökken. És ha belegondolok, hogy ott áll egy ingóságban 6 millió forint, amit ellophatnak, összetörhetem, mások összetörhetik, stb. Rossz érzés fog el.

    Én személy szerint nem szeretem, ha a megkeresett jövedelmem egy olyan dologban áll, amiben az értéke évről-évre csökken. És még emellé jelentős rizikóforrás is.

    Műszakilag kifogástalan, extrákban is jó a helyzet, biztonságos. Annyi, hogy már van benne pár tízezer km. Meg 1 horzsolás, 2 karc, meg egy 10×20 cm-s újrafényezett rész.

    Nekem ez megér 3 millió forintot. Ezt a pénzt inkább normális kajára, önkéntes nyugdíjra, és pihenésre költöm (egy részét), mert kurva sok stressz ér nap mint nap meló közben.

    Nekem ez a lelki nyugalom. Hogy tudom, hogy nem pihen olyan dolgokban sok millió forintom, ami holnap lehet, hogy már nem lesz.

    Ezért vettem 35 ezer forintért telefont, ezért nincs 250 ezres iPhone-om, 90 ezres kabátom, vagy 15 ezer forintos ingem. Ez a jó az egészben. Az irodában senki nem mondja meg, hogy csak 10 ezer forintba kerül az ingem, vagy csak 9 ezerbe a nadrágom. Sőt!

    Egyszer talán, majd 40 éves koromban, ha kicsit megváltozik a gondolkodásmódom, és Magyarországon valami oknál fogva megváltozik a politikai elit, és nem teszik kiszámítatatlanná a gazdasági helyzetet a dolgozóknak és a munkáltatóknak egyaránt, akkor talán elgondolkodom rajta. De addig marad a nem fölösleges túlárazott dolgokra költés, és hörcsög taktika.

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Persze, nekem is volt autóm, amiben csak így lehet állíani. A legtöbb embernek amúgyse szükséges állítani.

    Csak fura, hogy egy ilyen nagyon régi dolog nincs benne, de pl. egy másik, komolyabb extra választható.

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    te kevered Gizikét a gőzekével. Nem azért veszek új autót, mert nincs pénzem, hanem azért, mert van – bármilyen logikátlanul hangzik ez neked

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Itt az olcsó újautó pártiak csapnak össze az olcsó használtautó pártiakkal és sohasem fogják egymást meggyőzni. Én előbb vennék új Ladát, mint használt autót, kivéve ha a szomszéd vak nénike árulná 2 éves kocsiját féláron.

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Azért be lehet kényelmesre állítani a vezetési pozíciót 🙂
    Az audiórendszer nem kazettás nem cd-s nem bakelitlemezes hanem:USB-s memoriakártyaolvasós,MP3,2DIN (vagy mi) bluetooth-kihangosítós 6hangszórós.
    Tehát amelyik fűthető külső tükrös az elektromosan állíható,amelyik nem fűthető az kézi állítású.

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    haha, ez az ülésállítás csak olyan pszeudo-magasságállítás 🙂

    Az audiorendszer meg azért nem mindegy, mert vagy kazettás magnó, vagy cd-s magnó, cd-mp3 lejátszó, esetleg USB port is van rajta? 4 hangszóró? Esetleg 6? Nem, a ladában “audiorendszer” van

    Köszönöm, láttam már tükörállító cuccot, nekem is van. Ezt viszont a hivatalos lada prospektusban találtam:

    Külső visszapillantó tükrök (elektromosan állíthatók és fűthetők) – –
    Külső visszapillantó tükrök (belülről állíthatók és fűthetők)

    [url]http://lada.hu/pdf/granta_sedan.pdf[/url]

    Szerintem ott az áll, amit én mondtam. Ami egyébként valószínűleg elírás.

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Mint említettem én nem vagyok fanatista ellenben veled (amit már korábban is leírtam) mert nekem volt német,francia,spanyol autóm is nem csak lada… Amiket leírok az tapasztalat nem illúzó… Ha annyira szar,drágán fenntarthatóak lennének a ladák akkor már rég úgy jártak volna mint a ford,opel,peugeot,seat! A fanatista te vagy (már bocs) mert ha bemutatnak egy orosz autót nem is ismered hogy milyen (vagy azt hiszed ugyan olyan mint a 30 évvel ez előtti…) de ócsárolod,de ha egy nyugatit szidnak (jelen esetben tapasztalatból!) azon felháborodsz hogy nyugati az csak jó lehet mert hát nyugati… 😀 Egy biztos amennyivel drágábbak,drágább a fenntartásuk abszolút nem érnek annyival többet… Csak a nevet kell megfizetni…
    Másik dologgal kapcsolatban jozsi78-al 100%-ig egyet értek.

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Az ülést ha előrehúzod felfele jön ha hárafele lefelé megy… Mi az az audiorendszer? Tudod néha beszélnek benne néha meg a zene szól… 😀 Csak a szedánban nem dönthető a hátsó ülés többiben 2/3 arányban a padlóval egy síkban… Amelyik kézzel állítható külső tükör az NEM fűthető amelyik fűthető az elektromosan állítható… (bal első ajtón van a “gomb” az el.ablakapcsoló felett)
    Annyira nem kicsi a hátsó tér beültem “magam mögé” és nem ért neki a lábam az első ülésnek (182cm vagyok) pedig nem tartozok a legalacsonyabbak közé…

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Törésteszt, labor körülmények! Káros anyag kibocsájtás, labor körülmények! Az utóbbinál tudjuk milyen dolgok derültek ki, és még fognak is ugye? A töréstesztek beállított körülmények között történnek! Vajon valós körülmények között is úgy teljesítenének az 5 csillagos autók? Van egy mosógépem ami A+ osztályú, megvettük mert az volt ráírva, hogy kevés vizet és áramot fogyaszt. De csak a referencia programon(ez 60 fokon van)! A többi programon pl.: 40 fokon többet fogyaszt mint azon a bizonyos programon. Ezt csak azért írtam, mert szerintem ezek a dolgok mint energia osztály besorolás, töréstesztek, káros anyag kibocsájtás stb. Mind, mind parasztvakítás! Ezeket kiírva, kimatricázva a kocsikra, mosógépekre, hűtőgépekre tévékre stb. jól néznek ki és a parasztnak el lehet adni a terméket. Nem azt mondom, hogy nem érnek semmit ezek a dolgok! De nem szabad mindent elhinni amikkel etetnek minket. Például egy 3 csillagos autó nem biztos, hogy sokkal rosszabb mint egy 5 csillagos valós körülmények között! A másik dolog ha egy 5 csillagos kis autó ütközik egy 2 vagy 3 csillagos 2.5 tonnás terepjáróval vagy egy kamionnal akkor vajon ér-e valamit az 5 csillag? Vagy a laborban 64-el ütköztetett 4 vagy 5 csillagos jármű mondjuk 80-nal vagy 100-al ütközik akkor mi a helyzet? Szóval én ezeket a dolgokat csak módjával illetve fenntartásokkal veszem figyelembe.

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Törésteszt, labor körülmények! Káros anyag kibocsájtás, labor körülmények! Az utóbbinál tudjuk milyen dolgok derültek ki, és még fognak is ugye? A töréstesztek beállított körülmények között történnek! Vajon valós körülmények között is úgy teljesítenének az 5 csillagos autók? Van egy mosógépem ami A+ osztályú, megvettük mert az volt ráírva, hogy kevés vizet és áramot fogyaszt. De csak a referencia programon(ez 60 fokon van)! A többi programon pl.: 40 fokon többet fogyaszt mint azon a bizonyos programon. Ezt csak azért írtam, mert szerintem ezek a dolgok mint energia osztály besorolás, töréstesztek, káros anyag kibocsájtás stb. Mind, mind parasztvakítás! Ezeket kiírva, kimatricázva a kocsikra, mosógépekre, hűtőgépekre tévékre stb. jól néznek ki és a parasztnak el lehet adni a terméket. Nem azt mondom, hogy nem érnek semmit ezek a dolgok! De nem szabad mindent elhinni amikkel etetnek minket. Például egy 3 csillagos autó nem biztos, hogy sokkal rosszabb mint egy 5 csillagos valós körülmények között! A másik dolog ha egy 5 csillagos kis autó ütközik egy 2 vagy 3 csillagos 2.5 tonnás terepjáróval vagy egy kamionnal akkor vajon ér-e valamit az 5 csillag? Vagy a laborban 64-el ütköztetett 4 vagy 5 csillagos jármű mondjuk 80-nal vagy 100-al ütközik akkor mi a helyzet? Szóval én ezeket a dolgokat csak módjával illetve fenntartásokkal veszem figyelembe.

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Elég fura a lada felszereltség listája…. Amúgy az ESP, és ABS kötelező dolgok pár éve, ezek nélkül nem lehet új autót eladni az EU-ban.

    Nincs állítható magasságű ülés, de van fűthető? Meg mi az, hogy audiorendszer? Meg lehet esőszenzort kérni, de 1/3 arányban dönthető hátsó ülés nincs? Meg kézzel állítható tükör, de fűtés van hozzá (ilyet életemben nem hallottam még amúgy )?

    Meg iszonyat kicsinek tűnik a tengelytáv is… 2480 mm. Videón is iszonyat kicsinek tűnik a hátsó sor. Ez kb régi swift kategória. Meg ahogy néztem dobfék hátul, merev híddal. Elég kényelmetlennek tűnő apró ülésekkel.

    Aztán néztem egy töréstesztet is… Hát, így ránézésre kb. 10-15 év lemaradás a modern autókhoz képest.

    Lehet, hogy abszolút értékben olcsó, de ennek megvan az ára. Technológiában igen elmaradott cucc ez jelenleg.

    De amin nagyon durván tetten érhető a spórolás az az ultimét budiajtó csukódás hang:

    [url]https://youtu.be/VVHE8hqDQG4?t=2m11s[/url]

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Grantában van amit kinéztünk 2db légzsák,ABS BAS,ESC,állítható szervókormány,elektromos ablakok,táv.kpzár,alufelni,audiórendszer,ISOFIX… Tényleg semmi sincs benne… 🙂 (Azért kiváncsi lennék ugyan ilyen méretű és felszereltségű nyugati gépsárkányért hány millóval kellene többet kiadni…) Honnan tudod,hogy rengetegbe van az üzemeltetési költsége? Nemrég vettem rá: 4(mondom négy!!!) db lengéscsillapítót (eredeti orosz sajnos a márkáját nem tudom) 21400Ft/4 (mondom NÉGY!!!) db-ot, 4Db terpgumit (Voltyre) külső+belsővel 14300ft/db (4db57200ft) teljes(!) kuplungszerkezetet 17800ft 2db csom.gázrugót 4300ft/2db. Össz.:100700ft Nyugati foscsotrogányhoz ennyiért max 2db gumit na esetleg 3-at… 🙂 Azért kiváncsi lennék ha neadj isten véletlenül a piros lámpánál belecsúsznák mondjuk egy Peugeot 607-be melyik törne jobban össze… 🙂
    Nem akarom elvenni a jó kedvedet de ne ugyanazt a gyártót (KYB)vedd alapul hanem az eredeti oroszt és egyből látod az árkülömbséget… (tavaj cseréltettük a szedánon 10600ft/2db -mondom két darab- még az eredeti volt benne…)
    Duster mire hozná be (ha 4X4-ről beszélünk) azt a durván 1,8M ft-ot + még ha neadj isten meg is törik az erdőn… ?

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Megnyugtatlak égből pottyant mese,hogy bajban van a lada ugyanis nem csak oroszo.,magyarországon árulják és nem csak togliattiban készítik őket. De nem most fordul elő először hogy temetik a ladát…
    Érteni értek hozzá (valamennyit) de időm sincs hogy egész délután bütykölgessem azért szoktam szerelőhöz vinni. Azért azzal a 30000ft-os vez.készlettel vigyázz mert az 100% hogy utángyártott kínai szar! Ezt a Józsi bácsis szöveget meg hagyjuk mert max. a karburátoros szamarával bezárólag elteheti a szerszámait a Józsibácsi mert mint tudjuk az injektorra még csúnyán ránizni sem szabad nem,hogy hidegvágóval nekiesni… De látszik a hozzászólásodon hogy te is(és még sokan…) leragadtál a “kocka” ladánál és a szamaránál… A mostani ladák jóval modernebbek például ami nekem van az 2007-es (kalina szedán feleségem nevén egy 5 ajtós 2009 évjáratú és szintén az enyémen egy 1999-es niva) és már azon is rugós feszítő van ja és (2007-ben)254000Km… És nem olyan ülések vannak benne mint a “kocka”ladában… Fogyasztása sem nevezhető soknak ugyanis legtöbbször 4 (felnőtt) személyel használjuk és így fogyaszt az egyhatos motor 6,2L/100Km. Tehát nem “kocka”lada… Peugeotom amikor volt (‘hál istennek csak volt…) amikor alkatrész kellett hozzá az sem volt mindegy,hogy melyik évjárat,mikor gyártották(tél,tavasz,nyár,ősz) mi a motorszám,mi az alvázszám megkülték az alkatrészt de mégse jó küld vissza… Tiszta tébolyda volt… Nekünk szinte minden nap kellenek az autók nem szórakozhatunk ilyen ökörségekkel (meg idegrendszer sincs hozzá…) Ha kalinához kell valami azmondom: kalinához kell aztán kész! (harmada annyiért…)
    De épp a napokban gondolkodtunk el,hogy le kellene cserélni a nivát+2007-es kalinát de max 6m.Ft van rá. És úgy néz ki veszünk egy új nivát meg egy lada grantát. Így kicsit több mint 5M-be fog kerülni a két új autó… Azért kivácsi lennék milyen ÚJ(!) nyugati terepjárót (nem SUV-ot) amit erdőn lehet használni,meg milyen ÚJ(!) nyugati autót lehet venni aminek 500L körül van a csomagtartója és kijön (csak hogy ne kelljen felvennem hitelt) durván 5m-ből? Amikor a nivánál jóval kisebb suzuki jimni majdnem 5 milla… (annyival meg nem ér többet a jimni a nivánál) és akkor még nincs szeméLyautóm…

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Nem csak az astrával fogtam padlót… Volt utána Ford Focus,astra előtt Peugeot 206 ez előtt egy Ibiza… Úgy hogy van tapasztalatom én nem a levegőbe beszélek… És hát ugye véletlenek nincsenek. Most nem azt mondom,hogy legjobb kocsi a Lada csak azt,hogy ésszerű választás -de hát egy német fan-nak úgysem lehet elmagyarázni- mert az ára,fenntarthatóság és ha tetszik ha nem nemkell vinni szinte minden hónapban szerelőhöz… Ugyanis elég sokat használjuk az autókat (munkánk végett) nem csak Tescos bevásárlásra,csajok előtti menőzésre (abból már úgyis rég kinőttem) úgy hogy számít hogy éves szinten mennyibe van a járgány. Elég rendesen elhasaltak a “nyugati” járgányok a ladával szemben pl.: focus vezérlés csere 76000ft ladáé: 14700ft de ez csak egy példa a sok közül… Saját magam ellensége és sznob sem vagyok ha annyira rossz lenne a lada akkor vennék mást! Te olyan ember vagy (és még sokan…) hogy a egy ladán kiég egy égő az a világ legszarabb autója de ha egy német gyártmány a belét húzza az akkor is überf*sza autó mert hát német… Ilyeneket hívok csőlátónak… 😀
    Ez viszont nemtudom milyen égből pottyant mese,hogy Oroszországban sem veszik a ladákat mikor elsők az eladási listán. 🙂 minden autóból kevesebbet adtak el Volswagenből is 36%-kal kevesebbet Seat meg ki is vonult oroszországból akkor ezekkel az istenkirály autókkal is baj van?

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Azért az F Astra nagyon bírja. A G már csak árnyéka annak. Bármikor vennék egy jó állapotú F Astrát. Persze a Niva az Niva. Biztos, hogy ha kellene terepjáró, azt vennék.

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Egyébként kíváncsi lennék rá, hogy azt az őskövület motort hogy a francba tudták euro6-ra átalakítani…… Amikor több komoly gyártó ennél lényegesen újabb fejlettebb motorokat dobott a kukába mert nem lehetett gazdaságosan megoldani, vagy úgy, hogy továbbra is normálisan használható maradjon ne gyengüljön nagyon el.

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Nem tudom, de szerintem ahhoz, hogy az ember sárban mocsokba leélje kicsit drága közel 3 millióért…. Arra inkább vesz az ember egy használtat 4-500-ért.

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Miért ne merészkedne ki főútra. Nekem is van Nivám és volt,hogy mennem kellett főuton mert a focsotrogány német szar (opel astra G) szinte mindíg dögledezett… Egy biztos: a Niva nem műkörmös lányoknak,30Kg-os cicafiuknak való! Aki erdőre-terpre használja annak tökéletes. Egy bizos Fritzautót többet nemveszek az bizos mert ahogy sokan áradoznak róluk (mert Birkák!) hogy ilyen jó meg olyan jó aztán nagy szarok! Örüljenek neki a Fritzek meg a német FAN-ok.

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Vagy nem!!!
    S jelenleg nem 30-40 évvel ezelőtti időkben élünk! 🙂 A biztonságnak kell lennie a legfontosabb tényezőnek, s nem az üzembiztonságnak. Egészséges életed csak egy van, autód lehet több is.
    Olvasd el ezt a cikket, tanulságos! “A következő diagram jól ábrázolja, hogy az utasra 65, míg a sofőrre jóval nagyobb, közel 90 g lassulási erő hatott. 46 g lassulás egy 85 kilogramm tömegű ember esetében közel 4 tonna erőterhelést jelent. Egy 1947 és 1951 között csimpánzokon elvégzett kísérlet kiderítette, hogy az emberszabásúak 100 g körüli fékezési lassulásnál már belső agykárosodásokat szenvedtek.”
    http://www.vezess.hu/vezetunk/eltuntettek-lada-niva-torestesztjet/55211/

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Hol nem lehet az Euro 6-os motorjával hivatalosan forgalmazni, mesélj? Németországban pl. éves szinten több ezret adnak el belőle a mai napig.
    Amikor ezeket az autókat tervezték, még pajzán gondolat sem volt az Euro NCAP-törésteszt.

    Ez két videó most komoly? Legalább két nagyjából azonos típusú ütközést linkeltél volna… Mondjuk a Nivás mellé egy ilyet: https://www.youtube.com/watch?v=QY4Z9e0G5WA

    Egyébként ha már megmondóemberkedsz, igazán megtanulhatnál magyarul fogalmazni, ne nekem kelljen már kitalálnom, mire gondolhattál…

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Nagyjából úgy szerepelhet a törésteszten, mint egy sokkal drágább G-Merci, vagy egy Defender. Ugye, azokat is anno még inkább örök életnek tervezték, mint arra, hogy minél több csillagot szerezzen egy-egy meghatározott baleseti szituációban labor körülmények között, a több ezer lehetséges variáció közül. 😉

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Időről időre elő szoktam venni a TC régi autótesztjeit. Winkler Robi Niva-tesztje a legjobbak közül való.

    “Tesztfogyasztás: nem merek belegondolni.”:)

    [url]https://www.youtube.com/watch?v=FsR4iLoef90[/url]

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Elavult szutyok, azért megnézném hogy egy Euro Ncap törésteszten hogyan muzsikál? Arról a benzintemető őskövület 1,7-es motorról pedig inkább ne is beszéljünk.
    A vevőnek pedig legyen benne sok öröme, s balesetmentes közlekedést.

  • 2017.10.28. at 09:14
    Permalink

    Még mindig csak meresztem a szemem az új Nivás képek láttán: N-es rendszámmal itt egy vadiúj Niva, szalonban áll és átveszi a tulaj. Ha visszaugrunk ’94-be, a nagy hátsólámpás Niva megjelenésének évére, akkor ugyanez a szitu játszódott le, dettó ugyanezzel az autóval(külsőre), csak a rendszám E-vel kezdődött.:)

    A Lada többi modelljénél látszik a fejlődés, de úgy látszik, a Niva örökre ilyen marad. Egy zsír új veterán:) De legalább már hallani híreket az utódról. Nagyon várjuk.

    A hölgynek sok balesetmentes km-t kívánok. Biztos nem véletlen, hogy maradtak a Nivánál. Oda, ahol ők dolgoznak, ilyen való, vagy egy pickup, jóval drágábban.

Vélemény, hozzászólás?