Franciasaláta bajor kolbászból: Delavilla Cayman R1

Delavilla Cayman R1: Porsche franciásan

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Erőteljesen kiszélesített, megerősített Porsche Cayman variációját a Lyoni Autószalonon mutatta be a francia Delavilla.


Már a francia tuningcég kifejezés sem túl gyakori, az pedig még ritkább, hogy egy mégis létező ilyen vállalkozás német sportkocsik továbbfejlesztésére szakosodjon. A Delavilla esetében azonban pont ez a helyzet, a 2007-ben alapított vállalkozás célkeresztjében a Porsche termékei állnak, a 911-eshez és a Caymanhoz is kínálnak átfogó csomagokat, és hamarosan a Cayenne-hez és a Panamerához is lesz mit hozzátenniük.
A múlt havi Lyoni Autószalonon mutatták be a Cayman alapú R1-est, melyhez az átszabott karosszéria mellett különféle teljesítményszintű motortuningot is kínálnak. Az aerodinamikai csomag kiszélesíti az autót, új első és lökhárítókat és sárvédőíveket is tartalmaz: felszerelése után elöl 120, hátul 180 mm-rel lesz szélesebb a kasztni.
Saját gyártmány a négy csőben végződő kipufogórendszer, a LED-es nappali világítás és a karosszéria színére fújt nagyméretű felnikészlet. Ugyanakkor a Delavilla kiemelte, hogy még számtalan opcióval állnak az érdeklődők rendelkezésére, lehet venni tőlük szárnyas ajtót, ujjlenyomat-felismerő nyitó rendszert vagy épp átlátszó gépháztetőt is.
Hirdetés
Az utastérbe új, bőrrel bevont kagylóüléseket, valamint alcantarába öltöztetett kormánykereket és váltókart kínálnak, motorprogramjaik pedig 340, 385 vagy 420 lóerőre emelik a Cayman teljesítményét, bár ez utóbbit azoknak tartják fenn, akik pályaversenyzésre szeretnék használni a kis Porschét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?