Vetítős Mercedeseké a jövő

Digital Light néven érkezik az új Mercedeseken deübtáló vetítős fényszóró

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Mercedes következő autóit már a Digital Light nevű, szimbólumokat is vetíteni képes fényszóróival szerelik majd. Zebrát, stop táblát, vagy szinte bármit rajzolhat az útra.


Nem csak látványukban lesznek villantósak a következő Mercedesek, a vetítés igazi mestereiként számíthatunk rájuk. Legalábbis legutóbbi fejlesztésük bemutatása után erre számíthatunk, a Digital Light technológiához hasonlót eddig senki sem mutatott, legalábbis szériaautóban. A LED technológiát gondolták tovább, az eredmény hasonló ahhoz, amit az F015 tanulmányautónál már vizuálisan mutogattak. Az autó maga elé vetíthetne például zebrát az úton éppen átsétálni készülő gyalogosoknak, vagy stop táblát a többi közlekedő számára, jeges útfelületre felhívó jelet, de lényegében bármit.
LED technológiát használ, összesen 8192 diódával világít, a navigáció következő lépése a sofőrnek, a figyelmeztető jelzések pedig a többi közlekedőnek segíthetnek. Hekkerek majd gondolkozhatnak azon, miként lehet saját piktogramokat kirajzoltatni LED technológiát használ, összesen 8192 diódával világít, a navigáció következő lépése a sofőrnek, a figyelmeztető jelzések pedig a többi közlekedőnek segíthetnek. Hekkerek majd gondolkozhatnak azon, miként lehet saját piktogramokat kirajzoltatni
Hirdetés
Mindkét első fényszóró egyenként négy apró LED panelt használ, a panelek pedig egyenként 1024 diódát. Ez összesen 8192 LED-et jelent, ezek fénye rengeteg lencsén és prizmán keresztül végül eljut az útburkolatra, ahová – a Mercedes szerint – tűéles képet vetít. Ugyanakkor a radar, illetve egyéb érzékelőkkel összedolgozva a szembejövő autók kitakarására is képes a rendszer, így nincs vakításveszély.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 23:39
    Permalink

    Mondjuk ez a zebrás parasztvakítás hülyeség … mert a gyalogos elindul tudat alatt azt feltételezi zebrán hajt át a szembejövő kocsi meg elüti mert ugye ott nincs zebra … de akkor most ki lesz a hibás az aki zebrát rajzolt az útra LED lámpával vagy az aki elüti mert nem vette észre vagy az aki oylan helyen megy át ahol hivatalosan nincs is zebra ?!?

    Szerintem az útra felrajzolni ” nem hatóságilag elvégzett” különböző jelzéseket eléggé balesetveszélyes dolog .

    Egyébként meg ugyan ez a lámpa van az új S osztály faceliftjében amit elméletileg a nemrég elmúlt Párizsi szalonon kellett volna bemutatniuk .

    [url]http://cdn-2.motor1.com/p/static/img/mglr/600000/610000/613000/613300/613394/s8/mercedes-s-class-facelift-spy-photo.jpg[/url]
    [url]http://cdn-6.motor1.com/p/static/img/mglr/600000/610000/613000/613400/613402/s8/mercedes-s-class-facelift-spy-photo.jpg[/url]
    [url]http://cdn-7.motor1.com/p/static/img/mglr/600000/610000/613000/613400/613403/s8/mercedes-s-class-facelift-spy-photo.jpg[/url]

Vélemény, hozzászólás?