Németországban 2,4 millió TDI mindenképp szervizbe kell menjen

Dízelbotrány: Németországban kötelezően visszahívják a TDI-ket

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már biztos, hogy Németországban az összes, a Volkswagen dízelbotrányában érintett modell szervizbe kell vonuljon egy szoftverfrissítésre.


Miután kitudódott, hogy a Volkswagen-konszern az EA 189-es dízeleknél az emissziós normák teljesítéséhez olyan szoftveres trükköt alkalmazott, ami a mérést felismerve az előírásoknak megfelelő emissziót ad, normál üzemben azonban annál jelentősebb nitrogén-oxid kibocsátás adódik, a vállalat összesen több mint 11 millió autót kényszerül visszahívni.
Németországban 2,4, Euróban 8,5 millió autó érintett, hazánkban pedig több mint 35 ezer. Érdekesség, hogy a német hatóságok pontosan annyira kemények a Volkswagennel szemben, mint az amerikaiak. Kötelező visszahívást rendeltek el, azaz műszaki vizsgán például kérhetik majd a szoftverfrissítés megtörténtének igazolását.
Hirdetés

Miként arról korábban beszámoltunk, a visszahívás természetesen nemcsak a Volkswageneket, hanem a konszern egyéb autóit is érinti, amelyekbe az említett TDI-motorok kerültek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 12:10
    Permalink

    Szoftver frissítést külön kérés nélkül is csinálnak az autókon az időszaki szervizeken, ez nem újdonság. Ez a buli arra jó a szervizeknek, hogy egy csomó forgó-kopó alkatrész cserét előrehozassanak a használókkal, ha már úgyis szervizen van az autó.
    A szerviz tehát nyer a bulin, még akkor is, ha a behajtás száma váratlanul nő meg. Sokan fognak ebből a játékból jól keresni. 😀

  • 2017.10.28. at 12:10
    Permalink

    Úgy emlékszem egy német nő ezt már megtette, azaz bíróságon mondta, hogy nem ilyen fogyasztást ígért a gyártó. A bíróság neki adott igazat a vw-nek vissza kellett fizetnie a teljes árát a kocsinak.

  • 2017.10.28. at 12:10
    Permalink

    Amikor anno a Toyotának volt a gázpedál-fiaskója, senkit sem kellett külön felszólítani, hogy menjen el a kocsijával a szervízbe, mert mindenki iszkolt a műhelybe, mint akit p*csán lőttek…mert meg voltak ijedve, hogy “jaj, az én kocsimban is baragadhat a gázpedál, én is meghalhatok”. Ez a mostani botrány itt Mo.-on nem sok vizet zavar olyan szempontból, hogy az átlagfelhasználót nagyon nem érdekli, mit pufog ki a kocsija, ellenben a kis fogyasztás már nagyon is…majd hőbörögni fognak, hogy dehogy viszem vissza ilyen bagatell dolog miatt – na, nekik kell egy csattanós válasz: mégpedig az, hogy nem te döntöd el, barátom – kötelező, és kész. Keményen kell fellépni, ez a megoldás.

  • 2017.10.28. at 12:10
    Permalink

    “Na ezért leszek kiváncsi, hogy egyrészt mivel fogják a tulajokat rávenni a frissítésre,”
    Egyszerüen,amennyibe nem viszi vissza szoftver frissítésre a gépjárművet kivonják a forgalomból.
    Jaaa hogy a tulaj majd lázadozik hogy ő nem erre a mozira vett jegyet. Bíróságon lehet majd reklamálni aztán a bíróság majd dönt. Nem lesz egyszerű a történet. Szerintem hoszabb távon fog majd kihatni a használt autók eladására is.

  • 2017.10.28. at 12:10
    Permalink

    Azért azt a mérést érdemes egy picit részletesebben megnézni. A teljesítmény csúcsa, valóban csak 2 LE-vel csökken, viszont egy jóval keskenyebb sávban, jellemzően jóval magasabb fordulaton jön meg a teljesítmény, és az alacsonyabb tartományban elmarad egy jelentős teljesítménytartalék. Ami ennél is fájóbb lesz a tulajoknak, az a nyomatékgörbéből adódik, ami viszont jelentősen kb. 300-ról 250-re csökken, az adott motornál, és az is csak egy jóval magasabb fordulatszámon. Ebből egyrészt az következik, hogy jóval gyengébb lesz, és magasabb fordulatszámon kell járatni majd a motort, ami viszont jelentősebb fogyasztást eredményez, rosszabb menettulajdonságok mellett! Ez pedig szintén jelentősen megnöveli a károsanyag kibocsátást! Arról már nem is beszélve, hogy ha a “mérés” szoftver lesz az állandó aktív vezérlés, akkor a mérés alatt talán, fogja tudni remélhetőleg az elvárt értékeket, viszont az életszerű körülmények között, garantáltan nem fogja tudni ugyanazt! Na ezért leszek kiváncsi, hogy egyrészt mivel fogják a tulajokat rávenni a frissítésre, másrészt, ha netán megcsinálta a frissítést az autón, akkor mennyit fog az életszerű körülmények között szennyezni.
    Más: Ha egy sportolót doppingon kapnak, akkor attól visszamenőleg elveszik a nyert címeket, vajon a WV-től mikor veszik vissza a”Clean Diesel” díjjat például???? Mert azért nem kicsit vicces, hogy ilyen módon kapta!!!??

  • 2017.10.28. at 12:10
    Permalink

    Egy amerikai 4WD fékpados vizsgálat szerint az átalakítás miatt a teljesitménymaximum 1%-ot csökken. (tudom ez még nem pontos)

    Máshogy lefordítva, akkor itt találkozik a tulajdonos EGYÉNI kényelmi érdeke a többség egészségügyi érdekével. Nem kérdés mi a jó megoldás: a kötelező javítás.
    Ha érintett VW tulaj lennék biztosan visszavinném.

  • 2017.10.28. at 12:10
    Permalink

    ” Ez mindenkinek az érdeke.” a te érdeked, s az enyém is, ez OK. De majd magyarázd el ezt azoknak, is akiknek az autójuknál esetlegesen teljesítményvesztés lesz a végeredménye a visszahívásnak!

  • 2017.10.28. at 12:10
    Permalink

    Ez a minimum elvárható, hogy kötelezően visszahívják! Minden országban így kell lennie. Nem szabad megengedni, hogy az emberek dönthessenek és opciós legyen a javítás. Ez mindenkinek az érdeke.

Vélemény, hozzászólás?