Luxustól dagad az új Panamera

Dízelmotorral is debütált az új Porsche Panamera

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megérkezett a Porsche Panamera második generációja, ez már nem kémfotó, rengeteg gyári képen feszít. Háromféle motorral jön először, ráadásul az egyik dízel.

Nehezen bírták a Porschénál kivárni a kihirdetett bemutató időpontját, az utóbbi időben lengén álcázott prototípusokkal járkáltak a gyáriak. Ráadásul a Goodwood Festival of Speeden is felkergettek egyet a dombra, de most itt van: tömény luxus valójában. A forma már mondhatjuk, hogy nem meglepő, néhány napja lebukott a fotózáson, de ez nem rondíthat bele a képbe, foglalkozhatunk a temérdek extrával és érdekességgel, amit hozott. Azért érdemes néhány pillanatot szánni az új Panamera hátsójára, még mindig nem egyszerű az adaptív hátsó spoiler kialakítása.
Az új Panamera a Porsche legújabb fejlesztésű moduláris padlólemezére épül, amelyekre a márka egyéb négyajtós modelljei is. Ezzel együtt csomó új lehetőség nyílt meg, például adaptív légrugós felfüggesztést és elektromosan vezérelt lengéscsillapítókat kaphat. Kanyarban az oldaldőlést szabályzó Dynamic Chassis Control Sport rendszerrel, illetve alapból elektromos szervokormánnyal szerelik. Komoly előrelépés, hogy a 918-ból és a 911 Turbóból ismert négykerék-kormányzást is beépítik, ha éppen úgy szeretnénk. Az utastérben is nagy változások történtek, sokkal letisztultabb az elődnél, de határozottan a márkára jellemző, leginkább a rövid, meredek műszerfal miatt, és a vaskos középkonzol sem idegen már. Eltűnt a rengeteg gomb, a kezelőszervek nagy része a középső 12,3 colos érintőkijelzőre költözött, de a fő műszercsoport is jelentősen átalakult. Csak a fordulatszámmérő maradt analóg középen, két oldalán nagyfelbontású kijelzők váltották a műszereket.
Hirdetés
A hátul ülők is kaptak rengeteg extrát, például plusz 3 centit az eddig sem túl kicsi lábtérben, meg egy hatalmas infotainment-kijelzőt a középkonzolra, ez persze csak a négyüléses változatoknál elérhető. A Porsche azt ígéri, hogy az eddiginél sokkal komolyabban ötvözték a sportosságot és a luxust az új Panamerában, utóbbi nem lehet kérdés, előbbihez még lássuk a motorkínálatot. Bevezetésként háromféle motor lesz elérhető. Alapszinten V6-os biturbós benzines lesz a Panamera 4S, igaz, az is 440 lóerőt teljesít 550 Nm nyomaték társaságában, szóval annyira nem alap. A százas temopó ezzel is megvan 4,4 másodperc alatt, sport csomaggal meg még 2 tizeddel gyorsabban, a vége meg 289-nél lesz. Normál használat mellett pedig azt ígérik, alig fog többet enni 8 liternél. Itt azért mormoljunk el egy "muhahát"!
Akinek V8-as kell, kaphat benzinest és először dízelt is. Előbbi, a Panamera Turbo 550 lóerős, és 770 Nm nyomatékkal tekeri fel az aszfaltot, sport csomaggal akár 3,6 másodperc alatt futja a százat. A már az előzőnél is kínált dízelmotor most sem maradhatott ki, ráadásul a 4S Diesel elég tisztességes: 422 lóerőt és bődületes 850 Nm nyomatékot szabadít az útra. Ezzel leggyorsabban 4,3 a 0-100, viszont 7 liter alatti fogyasztást jósolnak hozzá. Mindegyik motorhoz 8 fokozatú duplakuplungos automataváltó és négykerék-hajtás jár. Az árakról később.
Már az árát is tudni lehet, Európában nagyjából 35 millió forintnak megfelelő euróért kerülhet az új gazdájához a 4S, a dízel már inkább 37 millió, a bitang V8-as biturbós változatért meg közel 48 milliót kérnek, de november előtt még nem tudják kiszállítani az új tulajdonosoknak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?