Tankolni vitte, totálkárosra törte a BMW M4-est

Drága lett a tankolás a holland szerelőnek, összetörte a BMW-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Törnek a BMW-k, az új 7-es karambolja után itt egy M4-es, amit egy holland szerelő épp csak tankolni kívánt elvinni, nem jött össze.


Nem elég, hogy törnek a BMW-k, egyre cikisebb helyzetekben teszik. Az sem piskóta, hogy egy gyári tesztsofőr az álcázott hetessel talált el egy rendőrségi Mercedes Sprintert, de bizony a képeken látható M4 balesete sem piskóta. Nem csupán az teszi pikánssá a sztorit, hogy egy szerelő törte össze, a körülmények még neccesebbé teszik a történetet.
Hirdetés

Egy holland kereskedés épp női napot tartott, s kifejezetten a hölgyeknek ajánlotta próbára autóit. Nos, nekik nem adódott vele gondjuk. A napot azonban egy kicsit amiatt kellett megszakítani, mert az M4-est tankolni kellett vinni. Utóbbit az egyik szerelő vállalta, s útközben nyilván élvezkedett is egy kicsit. Utóbbival még nem lett volna baj, ám egyértelműen túlvállalta magát. Kikapcsolta ugyanis az ESP-t, amit a BMW kifejezetten csak versenypályás, biztonságos körülmények között ajánl. A szerelő viszont közúton tette, s egy padlógázas gyorsításnál el is veszítette uralmát az autó fölött, majd egy fának csapódott.
Bár a kár nem tűnik végzetesnek, s a hazai mesterek bizonyára talpra állítanák még az M4-est, a nyugat-európai normák szerint ez az autó már totálkáros.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?