Gázos és konnektoros Octavia is jöhet

Drágább lesz a Skoda Octavia

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jócskán odébb van még a harmadik generációs Skoda Octavia premiere, az viszont már most valószínű, hogy nagyobb, komolyabb és drágább is lesz az aktuálisnál.

Régóta beszélik, hogy következő, harmadik generációjával minden szempontból a középkategóriához fog zárkózni az osztályhatárokon mozgó, kompaktnak nagy, a skatulyák alapján közepes családi autónak mégsem tekinthető Skoda Octavia. (Klasszikus séma szerint konszernen belül ilyen ugye az Audi A4, a Volkswagen Passat és a SEAT Exeo.) Most újabb erre rímelő információk láttak napvilágot - gyári forrásra hivatkozva a brit Autocar úgy tudja, hogy a moduláris MQB platformra épített, minden bizonnyal jövőre debütáló új Octavia nagyobb és feljebb pozicionált is lesz a jelenleginél. A gyakorlatban ez valamivel drágább alapmodellt jelent és csúcsfelszereltségű, továbbá földgázüzemű és konnektoros hibrid kiviteket is.
Hirdetés

A méretnövekedést a Fabia és az Octavia közé szuszakolt Rapid indokolja, a szerénynek ígért áremelés pedig - a Skoda szerint legalábbis - nem okozhat problémát, hiszen a márka elég erős, helyzete stabil már az európai piacokon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 19:51
    Permalink

    Manapság azért kicsit erős egy napon emlegetni egy skodát egy daciával .
    Én pl. azért választottam octaviát mert számomra sokkal inkább bejön a formavilága mint egy golfnak + ott van a bődületes csomagtere az.
    A cím olvasása után én is ráncoltam a homlokom, hogy ennek nem sok értelme van de így, hogy kategóriát lép és, hogy kapunk egy rapidot még választási lehetőségnek így szerintem teljesen érthető a lépés.
    ( Bár én tök elfogult vagyok, de azért mindig próbálom külsős szemmel nézni a dolgokat)

  • 2017.10.30. at 19:51
    Permalink

    Pedig pont a viszonylag kedvező ára miatt olyan népszerű! Ott van a nagyobb-drágább Superb, ami már közel sem olyan közkedvelt. A Skoda márka olyan, mint a Dacia. A kedvező ár/érték arány és a mögötte lévő nagy márka miatt választják az emberek.

Vélemény, hozzászólás?