Csak a benzin ára emelkedhet, a gázolajé aligha

Drágulhat a benzin, a dízelesek a forint miatt megúszhatják az áremelést

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Örülhetnek a dízelesek, esetükben a forint erősödése kiolthatja az üzemanyagok árnövekedését, a benzinesek azonban drágulásra számíthatnak.

Bár a benzin 400 forintos átlagárával még mindig olcsóbb, mint a jellemzően 414 forintért kínált gázolaj, a héten annak ára nőtt jelentősebben. A 95-ös átlagára szerdán 5 forintos plusszal 400 forint lett, míg a gázolajé akkor 3 forinttal, 414 forintra emelkedett. A következő héten ismét a benzint tankolók járhatnak rosszabbul, ugyanis ezúttal kizárólag számukra várható drágulás.
A világpiaci árak egységesen emelkedtek, s dollárban a benzin 2, a gázolaj 1,1 százalékkal lett drágább. Javulni tudott ugyanakkor a héten a forint, s most 0,8 százalékkal többet ér a dollárhoz mérten, így aztán fizetőeszközünkben a benzin esetén már csak 1,2, a gázolajnál mindössze 0,3 százalékos ártöbblet látható. Ebből következően csakis a 95-ös esetében várható a kutakon megjelenő áremelés. Az sem lesz komoly mértékű, mindössze 2-3 forintos drágulás várható a benzinnél, míg a gázolaj ára minden bizonnyal változatlan marad november utolsó hetében, illetve annak első felében.
Hirdetés

A MOL döntése hétfőn várható, amennyiben lesz drágulás, az szerdától lép majd életbe. Benzint érdemes lehet addig tankolni, de természetesen csakis akkor, ha olcsó kút mellett haladunk el. A töltőállomások között ugyanis a heti áringadozásoknál jelentősebb, literenkénti 20-30 forintos különbségek is adódhatnak, külön utakat pedig nemigen érdemes tenni az olcsóbb üzemanyagért.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?