Hátsókerekes Focus és kemény csata Máriapócson

Drift GP: megszentelt autókkal vágtak neki a pályának

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Autószenteléssel kezdődött, kemény csatával folytatódott és dupla ünnepléssel zárult a Hell Energy Országos Drift Bajnokság 2. futama.


Máriapócson a magyar autósport történetében egyedülállóan hivatalos ceremónián szentelték meg a Hell Energy Országos Drift Bajnokság 2. futamának versenyautóit. Talán ennek is köszönhető, hogy a RabócsiRing új és sokkal veszélyesebb nyomvonala csupán egyetlen autó-áldozatot szedett. A versenynap végén a szülinapos, Mercedes-Benz W124 E500-ast hajtócsapató Szabó Szilárd örülhetett legjobban, aki első helyezésével bezsebelte a legnagyobb trófeát, míg Grózinger Zsolt - nitróval spékelt, M5-féle V8-assal szerelt BMW E36-os 3-assal - a Federal különdíjban részesült a legdurvább autózásért cserébe.
Máriapócs történetében első alkalommal a RabócsiRing megújult nyomvonalára érkező drift versenyzők a kicsiny település életét felpezsdítve egy városi felvonulással kezdték meg a Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonását. A Pápa térre érkezve ráadásként a Kegytemplom előtt hivatalosan is megszentelték a halszálkában felsorakozó versenyautókat. A hálás pilóták ezt követően meglátogatták a könnyező Szűzanya képéről méltán híressé vált templomot.
A városi bemutató mellett a szombati edzésnap két fontosabb eseménnyel zárult. A profik között nem túl rég óta versenyző Túri Attila Nissan 350Z-je csúnyán a falnak csapódott, az autó eleje rommá tört, így idő előtt utazhatott haza. A másik fontos momentum a bajnokság éllovasa Lakatos Zoltán és a NanoEnergizer csapat által támogatott Énekes Árpád nevéhez fűződik. A nap utolsó körében a bődületesen erős Ford Mustangot terelő Árpi elszámolta a körök számát és sajnos figyelmen kívül hagyta a sportbírók zászlós figyelmeztetését is, így a békésen lecsorgó Lakatos Zolit egy kézifékes lassítással kifordulva telibe vágta oldalról. A töréskár jelentős volt, azonban a szerelők mindkét csapatnál csodát műveltek és rajtra kész állapotba hozták a versenyzők autóit.
A szombati baleset okozta lelki törését kialudva a BMW E30 Pickup V8-at terelő Lakatos Zoli alias LakyBoy vasárnap a kvalifikációs futamok során elsőként mutatta meg, hogyan kell nagygázzal lefűzni kézifék segítsége nélkül a nagykanyart. Azonban nála is jobban teljesített az egyedi hátsókerék hajtású Ford Focussal versenyző Zentai Sándor, míg a selejtezők győztese a Hell Racing Team versenyzője Grózinger Zsolt (BMW E36 M5 V8 Nitro) volt. Grózi megindításaival és agresszív technikájával jól kitűnt a mezőnyből, a kvalifikációk sorrendjét pedig sokan akár a verseny végeredményének is elkönyvelték volna. A Street mezőnynél a kisszámú részvétel miatt éppen ez történt, így az alsóbb kategóriában versenyzők „unalmasabb” nyomvonal körei nem sokáig tartottak.
Hirdetés
A versenyzői felvonulás alatt leszakadt az ég, a heves esőzés után a szervezők a megváltozott és veszélyesebb pályatulajdonságok miatt 3 bemelegítő kört biztosítottak a legjobb 16 közé jutott versenyzők számára. Az eső nem sokkal később elállt és újra ragyogott a nap. A helyenként vizes árnyékos területek és a felszáradt pályaszakaszok ellenére a pilóták az éles helyzetekben is jól teljesítették a páros csatákat. Látványos futamok alakultak ki sok visszahívással, melyből következtetésként levonható, hogy a bajnokság legjobbjai felkészültek a pálya új kihívására.
A legpechesebb sorsolást a Hell Racing Team kapta, mivel elsőként György Szilveszter búcsúztatta Varga Tamás „Pucit”, majd Grózi vett revansot Szilveszter ellenében. Szabó Szilárd is brillírozott batár E500-as Merciéjével, elsőként a fiatal tehetséges Varga Attilát, majd Szántó Nikolettet verte ki. A nap egyetlen dupla visszahívásos küzdelme Zentai Sándor és a Narancs Drift Team versenyzője Zalabai Zsolt között dúlt. A bírók nagy tanakodás után végül Zalabait hirdették ki győztesnek, ami a közönségnek nem annyira tetszett, tekintve hogy a "hazai színekben" induló mátészalkai pilótának kellett búcsúznia. Ládi Attila a V10-es motorral szerelt BMW E36-al a mundér becsületét megtartva Porkoláb Péter legyőzését követően barátja vesztét megtorolta Zalabai ellenében. Lakatos Zoltán ígéretéhez híven, - miszerint idén a célja nem más, mint az összetett bajnoki elsőség, épp a címvédő ellenében bizonyított a legjobb 16 között. Tóth „Alapos” Gézának az újonnan beszerzett Toyota Soarerrel nagyot kell autóznia a következő bajnoki futamokon ha a 2011-es évhez hasonlóan év végén a dobogóra akar állni. LakyBoy a folytatásban Smidéliusz Bálintot gyűrte le, aki némi meglepetéssel a tököli nyitófutam dobogósától Szilágyi Kálmántól vette el az esélyt, hogy kezdeti jó formáját tovább vigye.

Ezzel kialakult az elődöntő párosítása a közel 3000 néző Grózinger Zsolt-Szabó Szilárd, azaz nitrós BMW E36 M3/Mercedes E500 és Ládi Attila-Lakatos Zoltán, BMW E36 M3 V10/BMW E30 Pickup V8 csatára hangolódhatott. Mindkét párosban egy-egy agresszív stílusú pilóta készült kiütni ellenfelét és a nézők nagy többsége is Grózi-LakyBoy döntőt jósolt. A sors azonban nem így rendelkezett, mivel mindketten talán túlzottan is rátapadtak követőként ellenfelükre. Grózinger a lassabb és nagy füstöt okádó Szabó Szilárdra annyira ráautózott, hogy az ütközést elkerülve már muszáj volt korrigálnia, ami a vesztét okozta. Hasonló szituációban hullott ki Lakatos Zoli is, mivel a pálya ugyanazon szakaszában kénytelen volt Ő is fékezni, ott, ahol egyébként sokkal inkább teli gázzal folytatta volna a nyomvonal utolsó nagysebességű döntött kanyarját. Laky vesztére ráadásként a bronz csata felvezető körében a nap folyamán harmadjára is féltengelytörést szenvedett, aminek cseréjére a szabályzatban előírt 5 perces időlimit nem lett volna elegendő.
A döntő összecsapás szép küzdelmet hozott, Ládi Attila üvöltő V10-ese és Szilárd matt fekete Mercije azonos eséllyel szállt harcba. Attila döntős szereplése meglepetés volt, azonban a nap folyamán egyre jobb formát mutatott csatáról-csatára. Szilárd vele ellentétben kiegyensúlyozott versenyzéssel búcsúztatta ellenfeleit, így megtartva higgadtságát a döntőben is nyerni tudott. A következő bajnoki futamra a „Lóerők Éjszakája” keretében, a Tököli reptéren, június 9-én kerül sor, a start 17 órakor lesz.
Hell Energy Országos Drift Bajnokság – PRO 2. futam végeredmény
  1. Szabó Szilárd – Mercedes E500
  2. Ládi Attila – BMW E36 M3 V10
  3. Grózinger Zsolt – BMW E36 M5 V8 Nitro
  4. Lakatos Zoltán – BMW E30 Pickup V8


Federal különdíj: Grózinger Zsolt
Hell Energy Országos Drift Bajnokság - STREET 2. futam végeredmény
  1. Bernát Attila – BMW E30 – 4.0 24.
  2. Sándor Ádám – BMW E30 – 22.
  3. Róna Péter – BMW M3 – 3.
  4. Vinnai Zsolt – BMW E30 – 25.
  5. Pelikán Gergő – BMW E36 M3 – 11.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?