Egy rakás Audi tönkrement, nyert a BMW

DTM: úgy néz ki, meg is van a bajnok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A német túraautósok nürburgringi futamán szinte el is dőlt a meccs.


A Nürburgringen, a Nordschleife egy rövidke részén folytatódott a német túraautó bajnokság, s mivel újfent a pontversenyben élen álló Marco Wittmann nyert (simán, a pole-ból rajt-cél győzelmet aratva), szinte biztos, hogy a DTM-ben mindössze második szezonját teljesítő, alig 25 éves német BMW-pilótáé lesz a bajnoki trófea. Hiszen előnye már 64 pont, s csupán három futam van vissza a tízből. Legközelebb szeptember 14-én a Lausitzringen mérkőzik meg a mezőny.
Hirdetés


Az idei negyedik, pályafutása ötödik futamgyőzelmét jegyző Wittmann komoly fölényéhez az is kellett, hogy a második helyezett Mattias Ekström kiessen és nullázzon, de három másik Audi is idejekorán feladta a versenyt. A volánnál Miguel Molinával, Timo Scheiderrel és Nico Müllerrel.

Wittmann mellett Mike Rockenfeller és Edoardo Mortara ünnepelhetett a pódiumon, a BMW és a két Audi árnyékában három Mercedes haladt át a célvonalon. Nem esett az eső, biztonsági autós fázis sem volt, hogy Paul di Restáék nagyobbat kavarhassanak a paklin.


DTM Nürburgring - végeredmény (3629 m, 49 kör)
  1. Marco Wittmann (német, RMG BMW M4) 1:09:42.802 ó
  2. Mike Rockenfeller (német, Phoenix Audi RS 5) + 1.286 mp
  3. Edoardo Mortara (olasz, Abt Audi RS 5) + 12.019 mp
  4. Paul di Resta (brit, HWA Mercedes AMG C-Coupé) + 12.815
  5. Daniel Juncadella (spanyol, Mucke Mercedes AMG C-Coupé) + 13.717
  6. Christian Vietoris (német, HWA Mercedes AMG C-Coupé) + 24.918
  7. Maxime Martin (belga, RMG BMW M4) + 28.921
  8. Martin Tomczyk (német, Schnitzer BMW M4) + 38.521
  9. Robert Wickens (kanadai, HWA Mercedes AMG C-Coupé) + 43.197
  10. Pascal Wehrlein (német, HWA Mercedes AMG C-Coupé) + 45.377
  11. Adrien Tambay (francia, Abt Audi RS 5) + 48.071
  12. Bruno Spengler (kanadai, Schnitzer BMW M4) + 49.834
  13. Antonio Felix da Costa (portugál, MTEK BMW M4) + 50.150
  14. Jamie Green (brit, Rosberg Audi RS 5) + 52.771
  15. Gary Paffett (brit, HWA Mercedes AMG C-Coupé) + 57.056
  16. Timo Glock (német, MTEK BMW M4) + 58.557
  17. Joey Hand (amerikai, RBM BMW M4) + 1:20.955 p
  18. Vitalij Petrov (orosz, Mucke Mercedes AMG C-Coupé) + 1 kör


Kiesett
  1. Augusto Farfus (brazil, RBM BMW M4) 35. kör
  2. Nico Muller (svájci, Rosberg Audi RS 5) 10. kör
  3. Timo Scheider (német, Phoenix Audi RS 5) 8. kör
  4. Miguel Molina (spanyol, Abt Audi RS 5) 4. kör
  5. Mattias Ekström (svéd, Abt Audi RS 5) 3. kör


Leggyorsabb kör
Wittmann, 1.23.175 p
[/szlista]

[/keret]

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?