Megvan, hogy miért állt meg a Toyota autója Le Mans-ban

Egy csatlakozó miatt bukta Le Mans-győzelmét a Toyota

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hiába a turbós és egyben hibrid hajtáslánc a Toyota Le Mans-i versenyautójánál, egy csatlakozó hibája mégis elvette a győzelmet.


Nem is egy, hanem két turbó töltötte a Toyota TS050 Hybrid kódnevű LMP1-H (Le Mans Prototype – Hybrid) versenyautójának 2,4 literes benzinmotorját, ami 500 lóerőt adott, további 500-at a villanymotorok termeltek, a rendszerteljesítmény pedig 1000 lóerőt tett ki. Úgy tűnt, hogy ezzel a versenyautóval a Toyota lehet a második japán márka (a Mazda 25 évvel ezelőtti győzelme után), amelyik nyer Le Mans-ban. Ám miként arról beszámoltunk, a Kazuki Nakajima által vezetett 5-ös rajtszámú autó az utolsó körben műszaki hiba miatt feladni kényszerült. Eddig nem tudtuk, hogy miért, de most már nyilvánosságra hozta a Toyota: a turbó és az intercooler között adta meg magát egy csatlakozó.

Elment a turbónyomás, az autót pedig telemetriával vészüzembe kapcsolva tudták csak mozgásra bírni.

Hirdetés
Beért ugyan a célba az 5-ös rajtszámú autó is, de olyan lemaradással, hogy a minimumként megadott (6 perces) köridő túllépése miatt kizárták a versenyből. A Toyota ennyivel persze nem zárta le az ügyet. Ami az alkatrészt illeti, vizsgálják a meghibásodás okát, a versenyben pedig ott volt az addig harmadik helyen futó, az élről kieső után második autójuk, ami így a Porsche második helyről élre került autója után valóban másodikként futott be. Habár a szervizcsapatnak továbbra is fel van adva a lecke, az legalább bebizonyosodott, hogy a Le Mans-i hibának semmi köze nincs már azokhoz, amelyeket két TS 050 is mutatott a májusi 6 órás World Endurance Championship futam alkalmával Spa-Francorchamps-ban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?