Tervezd meg, és nyerd meg az Opel Corsát!

Egy dögös 18 évest fog kisorsolni az Opel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Dizájnpályázatot hirdet az Opel. Megvalósítja a legtetszetősebb Corsa-dizájnt, és egy 18 éves autóval át is adja azt tervezőjének.


Bár az Opel Corsa 32 éves modell, a szögletes első, azaz A generáció után a 22 évvel ezelőtt, 1992-ben megjelent B hozta meg az igazi sikerét. Ekkor lett igazi sláger, ekkor lett - jogosan - vágyautó. A szupermini kategória egyik alapítójaként dögös három- és ötajtós volt, a magyar vásárlók számára akár családi autót is jelentve. Keresettségét mutatja, hogy hirdetéseit hamar le kellett állítsa az Opel, ez a modell ugyanis eladta magát, s nem az értékesítéssel, hanem a gyártási kapacitással volt gond. Most az Opel nem csak azt mutatja meg, hogy megfelelő karbantartással akár egy ilyen régi modell is tökéletes állapotú lehet, hanem azt is, hogy még ma is lehet dögös. Míg Nyugat-Európában sikeres a gyakorlatilag végtelen konfigurációt kínáló Adam miniautó, nálunk még mindig egy ilyen Corsa B lehet a fiatalok álma.
Nagyon mondjuk nem kell siránkoznunk, hiszen egy ilyen Corsa is lehet minden épeszű igényt kielégítő. Az Opel Magyarország például egy fehér színű, klímás, kétlégzsákos ötajtóst vett elő, s hozott kifogástalan állapotba - a karbantartást a SportVerda stábja is feldolgozta, így az az alábbi videókon nyomon is követhető. Mint azt Dános András, az Opel Magyarország kommunikációs igazgatója hangsúlyozza, restaurációról szándékosan nincs szó, az volt a céljuk, hogy a Corsa az utcákon szaladgálóhoz hasonló, láthatóan használt, műszakilag azonban tökéletes állapotban legyen. Felújították a fékrendszerét, megjavították légkondiját, illetve kicserélték a kipufogórendszerét is, a gyári alkatrészek sorából pedig vadonatúj alufelnit kapott - minőségi Continental nyári gumikkal.
Hirdetés

A Corsa színe pedig nem véletlenül fehér. Fehér, mint a rajzlap, s a myOpel.hu holnapon regisztrálva mindenki megtervezheti álmai Corsáját. Ami jelen esetben a 18 éves, szentgotthárdi 1.4 XE, 90 lóerős motoros fehér színű ötajtós. Az Opel Mike Tamás airbrush-művész segítségével a tervezett dizájnnal fogja átadni a nyertesnek az autót, amivel addig Konkoly Ági, a 2012-es Miss Hungary győztese furikázik.
Ki lehet a nyertes? Az, akinek Corsa-dizájnját a legjobbnak ítéli a zsűri, amely a kivitelezést is végző airbrush-művész Mike Tamás mellett a Je Suis Belle divatmárka alapítóiból (Dévényi Dalma és Kiss Tibor), Kovács Ági bőrdizájnerből, Juhos Janka (JUJJ Jewellery) ékszerészből, illetve Konkoly Ági autóhasználó-szépségkirálynőből áll. Megéri mihamarabb elkészíteni és feltölteni a pályázatra szánt Corsa-dizájnt, ugyanis a zsűri a 10 legtöbb közönségszavazatot kapó pályamű közül fogja kiválasztani a számára legtetszetősebbet, amit aztán Mike Tamás fel fog fújni az autóra. Nem csak a legjobbnak ítélt pályamű készítője nyer, bárki nyerhet 1 millió forintot, aki akár csak szavazóként részt vesz az április 16. és május 25. között zajló játékban. A nyereményautó május 17-én a Hungaroringen is megtekinthető lesz az Opel által szervezett és ingyenes Legendák Találkozása rendezvényen, ám akkor még nem végleges formájában fog tündökölni, hanem azzal a dizájnnal, amelyet a kampány reklámozására fújt Mike Tamás az autóra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?