Ötajtósan és kombiként is óriási az új Ford Mondeo

Egy év múlva jön a hibrid Ford Mondeo

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már mindhárom karosszériaváltozatával bemutatkozott a következő Mondeo - a Ford megint nagyot nőtt középkategóriása szedánként lehet majd benzines hibrid.


Nem várt Párizsig a Ford, Amszterdamban leleplezte a Mondeo következő nemzedékének mindhárom változatát. Korábban csak a kicsit lépcsősebbik hátút láttuk, friss galériánkban a bordó az ötajtós (és igen, a szürke a kombi). Sőt, már az utastérbe is nyerünk némi betekintést, s a két belső fotó alapján megállapítható: a Ford följebb szeretné pozicionálni a nálunk mondjuk tipikus középvezetői cégautóként beskatulyázott modellt.
Hirdetés

Pontos méretadatokat egyelőre nem közöltek, azt meg már eddig is tudtuk, hogy egyliteres, háromhengeres EcoBoost turbó lesz a benzines alapmotor, szóval nézzük, mi még az új infó: a hibrid - az amerikai igényekhez igazodva - csak szedánként lesz elérhető jövő év második felétől, az első európai hibrid Ford, a Mondeo HEV 2,0 literes szívó benzinmotorral és egy 35 kW-os (48 lóerős) lítium-ion akkucsomaggal próbálja kielégíteni a környezetvédők vágyait, míg egyszer tán meg nem érkezik a tisztán villanyos verzió.
Ugyancsak európai premier az övlégzsák: a hátsó utasokat védő lufi állítólag a normál biztonsági övnél ötször jobban osztja el az ütközéskor fellépő erőket, így csökken a felsőtest, a nyak és a fej sérülésveszélye. És még egy debütálás: lesz dízel-automata verzió, ha már oly' nagy népszerűségnek örvend ez a párosítás, sőt LED-es első fényszóró is - nem csak ránézésre lesz Aston Martin- vagy épp Audi-beütésű, ergo prémiumos a Mondeo. Részletek szeptember végén Párizsból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?