Az új Passatokat már a gyárból ellopják

Egy ismeretlen férfi lelépett a gyárból az új VW Passattal

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az emdeni VW gyárból már két alkalommal loptak ki egy-egy új Passatot. A rendőrség nyomoz az Év Autója címesélyes kocsik után.


Emden rendőrségének fel van adva a lecke. Le kell fülelniük a Passat-tolvajt, és megtudni, hogy mi volt a célja az akcióval. A német gyár középkategóriás modellje 1977-óta készül Emdenben is, és a nemrég bemutatkozott B8-as generáció már másodszorra kerül be a helyi kék fénybe. Október harmadikán már elvittek egyet, 14-én meg ezt, ami a rendőrségi képen szerepel.
Hirdetés
A magyar zsaruk irigykedhetnek, hogy Németországban ilyen hatékony a közlekedési kamerarendszer, tűéles képük van az eddig ismeretlen elkövetőről. Kérdés, hogy a két lopási eset összefügg-e, vagy sem. Az biztos, hogy ez elég kellemetlen a gyárnak is, hiszen a Passat a 2015-ös Év Autója cím egyik várományosa - a nem túl felkavaró mezőnyből. Az ipari kémkedés annyira fejlett, hogy nem hiszem, hogy a konkurenseknek kéne így egyben is az új VW. Én a német Polizei helyében megnézném a környező EU-n kívüli országok autóhirdetési oldalait, hátha valamelyiken felbukkan a kocsi.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 01:09
    Permalink

    Kedves Hollóssy Balázs!
    Elnézést, hogy nem közvetlenül a témához szólok, de kérem ne vegye át reklámok minden nyelvi badarságát. “tűéles” dolgok u.i. nem léteznek, mivel a tű nem éles, hanem hegyes, szemben pl. a borotvával, vagy akár a pengével. Ez utóbbiak – jó esetben – éles dolgok, így helyük van egy éles-jelzős szerkezetben – akár átvitt értelemben is.
    Köszönettel a magyar nyelv nevében. (Egyúttal remélem, hogy rendőrség is borotvaéles és nem tűéles logikával fog majd a nyomozásba)
    Üdvözlettel: egy Autonavigátor rajongó

  • 2017.10.29. at 01:09
    Permalink

    Nekem is az volt rögtön reakcióm, hogy csak egy ócska reklámfogás. Felbéreltek valakit, hogy hozza ki a gyárból, semmi több. Lehet, annyira tré, hogy pénzt már nem is adnak érte, ingyen vihető, akkor talán nem marad rajtuk? 😀

  • 2017.10.29. at 01:09
    Permalink

    Szerintem előfordulhat, mint az is előfordult, – velem- hogy fegyveres őrök között az éppen műszakváltás miatti tömegben véletlenül bementem a szigorúan őrzött Opel gyárba Rüsselsheimben. És tényleg véletlenül, mert jahreswagenek eladási heyét kerestem. Na kifelé volt ám gond….! de végül elengedtek a rendőrök. Mindenesetre van még mit javítani nekik is.

  • 2017.10.29. at 01:09
    Permalink

    Tök logikus , hogy elmegy valaki kocsit lopni és mikor sikerült arrafelé megy amerre kamerák vannak az úton .. ráadásul telipofával vezet .. se sapka se szemüveg se semmi … persze persze hihető mese … most már nem csak a fogyasztási adatokkal és a gyorsulással lásd 240 lovas diesel videó hanem ezzel is hazudnak…. hát nekem komolyan elment a kedvem passat ügyileg … amit ennyire reklámoznak ott valami nem kerek kíváncsi vagyok milyen tipus hibája lehet …

  • 2017.10.29. at 01:09
    Permalink

    Szerintem is inkább reklámfogás ez. Egy ilyen gyárban még a táskát is átvilágítják, általában egy tekercs szigszalagot sem lehet kivinni, nemhogy egy idegen csak úgy kihajtson egy kocsival. És ha még egyszer valamilyen csoda folytán valahogy sikerülne is valakinek, akkor azonnal szigorítások következnének a biztonsági ellenőrzés rendszerében. Kizárt, hogy gyakorlatilag hetente lelpéjen valaki egy új Passattal.

Vélemény, hozzászólás?