Újgenerációs LED fényszóró a Mercedestől

Egy lámpatestben 84 darab LED adja a fényt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A két német konkurens, az Audi és BMW már túlléptek a LED-es fényszórókon, jelenleg lézeres világítótesteken dolgoznak. A Mercedes nem ennyire sietős, szerintük van még mit csiszolni a LED-es technikán.


A Mercedes közleménye szerint hamarosan megkezdik azoknak az újgenerációs LED fényszóróknak a gyártását, amelybe immár 84 LED kerül. Lehet, hogy ez kevésbé hangzik izgalmasnak, ám annak tudatában már érdekes, hogy a jelenlegi CLS Mercedes lámpáit 24 db LED alkotja. Az új modellben a fénykibocsátó diódák száma a mostanihoz képest több, mint háromszoros lesz. Ennek eredményeképpen sokkal jobb fényerőt és megvilágítást kapunk.
Hirdetés

A Mercedes azt is megerősítette, hogy a közeljövőben egy nagy hatótávolságú LED fényszórót kíván fejleszteni. Az új technikával várhatóan 600 méternyi utat képes majd bevilágítani a távolsági fényszóró. A Mercedes a konkurencia által fejlesztett lézeres technikával kapcsolatban a következőket jegyezte meg: "A LED technológia jóval alacsonyabb költségek mellett ugyanolyan teljesítményre képes és a rendszer komplexitása kevésbé bonyolult."
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 00:32
    Permalink

    600m, szép! Bár hozzáteszem még Mo-on is egyre ritkábban van esély felkapcsolni a távolsági fényt, hiszen a forgalom egyre nagyobb, mindig jön szembe valaki vagy lakott terület/esetleg kivilágított kereszteződés van, ahol ugyebár a KRESZ szerint tilos a távolsági fény használata. Egyre jobban terjednek az autópályák, ahol a forgalmi helyzet miatt megintcsak esély sincs a használatára. És akkor még cask Mo-ról beszéltünk. Volt szerencsém Angliában és Svédországban is élni. Ott olyan sűrű a forgalom még lakott területen kívül is, hogy araszolnak az autók még este 10-kor is, nemhogy fényszórót használjanak.
    Szóval Tadzsikisztán kihalt útjain biztosan lehet majd használni a 600m-re elvilágító szuper fényszórókat, de Európa sűrűn lakott országaiban a gyakorlatban felesleges!

  • 2017.10.29. at 00:32
    Permalink

    Az a mondat szerintem azt jelenti, hogy már nem fejlesztik tovább a led-es fényszóróikat, épp úgy ahogy a halogén vagy xenonos megoldásaikat sem. Fejlesztésekben már a lézer felé indultak, de nem azt jelenti hogy ne használnák a többit. Alapmodellben miért is lenne xenon ha valaki nem igényli? Minőségi kézi habverőt is tudsz venni a konyhádba ha arra van szükséged, nem csak robotgépet árulnak 🙂

  • 2017.10.29. at 00:32
    Permalink

    ” már túlléptek a LED-es fényszórókon, jelenleg lézeres világítótesteken dolgoznak”. Hagyjuk már ezt a nyalizást. Ha nincs rajta az árlistán akkor még nem léték túl, dolgoznak rajta.

    Megjegyzem, a LED se lépte még túl a Xenont, csak a halogént váltotta fel. Sőt a legújabb, faceliftes X3-ason pl alapból halogén van, kövér felárért Xenon. Lézer meg ugyebár sehol.

    Szóval erről ennyit…

Vélemény, hozzászólás?