Identitászavaros amcsi kabrió

Egy műhely négy autóból épít egyet az új Camaro tulajoknak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Leginkább olyan, mintha három autóból lenne összelegózva, pontosabban négyből, de az igazság az, hogy utángyártott elemeket használnak, ráadásul karbonszálas anyagokkal dolgoznak.

Hogy művészet, vagy kókányolás, azt mindenki döntse el maga, annyi biztos, hogy rengeteg munkaórát szántak erre a kocsira. Már csak azért is, mert nem csupán összerakták, ezeket az elemeket újragyárthatóra tervezték, így aki betér az N2A Motorshoz, hóna alatt egy 2010-es, vagy fiatalabb Camaróval, annak megépítik belőle ezt. Így van, valamikor ez egy Camaro volt, de a szélvédőkereten és a komplett belsőn, meg persze a technikán kívül nem maradt más, ami emlékeztetne rá.
Hirdetés
Az orrát az 1957-es Chevy Bel Airről mintázták, az ajtótól hátrafelé pedig az ’58-as és az ’59-es Impala részleteit fedezhetjük fel, kicsit összekutyulva. Nevét is a három évszám keveréséből kapta, amcsi stílus szerint három szám a modellnév, 789-nek hívják. A végeredmény egy furcsa arányú veteránautónak kinéző valami, ami kívülről hozz az ’50-es évek végét, bent viszont erősen 21. századi. Komoly lakatosmunka helyett még bonyolultabb karbonszálas anyagokból építették fel, e tekintetben viszont nagyon szépen sikerült lemásolni a veteránok idomait.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 01:57
    Permalink

    Lehet hogy jó munkát végeztek vele, nem vitatom, de tényleg aránytalan, és nem túl szép.
    Egyértelműen egy 2010-es camaro és egy 55-ös bel air kellene külön-külön. Biztosan ki is jönne az autó és az átalakítás árából.

  • 2017.10.28. at 01:57
    Permalink

    A kötözködést marha gyorsan be leher fejezni a paraszt stílusoddal együtt. És ha ezen sikerül túllépni akkor fejtsd ki hogy szerinted ez a szedett vedett kinézetű valami miért is szép. Mert ez minden csak nem szép. Egy Camaro, vagy egy Bel Air az szép. Egy modernizált változat belőlük szintén lehet ízléses, számos példát találni rá. De ez egy korcs, egy frankenstein.

  • 2017.10.28. at 01:57
    Permalink

    Azt hiszem a fenti álláspontoddal senki sem fog vitatkozni 🙂

    Én is csodálkozom, hogy miféle emberek vesznek ilyen stilizált kasztnikalapálásokat…

  • 2017.10.28. at 01:57
    Permalink

    hmmm, Hát ha ez neked különös, javaslom vess egy pillantást a Morgan 3wheelerrre: [url]http://autossagok.blog.hu/2016/03/14/39_antwerp_classics#[/url] (hetedik galéria).

    Háromkerekű konstrukció, de nem úgy mint a lapos Canamnél, hanem igazi lélekvesztőként. Ezzel minden kanyar igzalmas lehet. 🙂

    És hogy az elmebetegség teljes legyen, elöl egy V2 es meztelenül, mintegy gyűrődőzónaként a rovaroknak…
    Pedig van motorháztető is, csak az véget ér a motor előtt…

  • 2017.10.28. at 01:57
    Permalink

    A brit Morgan nevű cég pedig tulajdonképpen ilyen fura jószágok gyártásának köszönhetően van fent már régóta az autós térképen:

    [url]https://www.google.hu/search?q=morgan+aero+8&client=opera&hs=qx&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjf487Ss5PPAhUib5oKHYK1C6EQ_AUICCgB&biw=931&bih=611[/url]

  • 2017.10.28. at 01:57
    Permalink

    Én azt mondom, vagy legyen teljesen oldtimer vagy legyen teljesen modern, ne vegyítsük a kettőt. A végeredmény úgyis csak egy káosz lehet. Az oroszok is villantottak már hasonlót, szerintem az jobban sikerült:

    [url]https://www.google.hu/search?q=a:level+supercar+volga&client=opera&hs=8XV&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjq9YO-spPPAhUoIpoKHf72A6cQ_AUICCgB&biw=931&bih=611[/url]

  • 2017.10.28. at 01:57
    Permalink

    Igazán a szélvédőkeret és a tető nem illik a képbe, a többi még elmegy egyben (ezek amúgy is összehoznak különböző évjáratú elemeket egy autón).

Vélemény, hozzászólás?