0 új cikk érkezett

Egyből a lyukba, veszélyes az autós golf

Nagy meglepetés egy Land Rover Defender a golfpályán

2010. szeptember 10., péntek 13:06 (tavaly)
Címkék: Land, Rover, egyéb, defender, GOLF

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az autó jelenléténél csak utasainak kinézete okozott nagyobb meglepetést a golfpálya karbantartóinak.

Miután autójuk megfeneklett, a kalózok aludni tértek

Miután autójuk megfeneklett, a kalózok aludni tértek

Az angliai Westward Ho! falu (egyike azon kevés településeknek, amelyeknek a hivatalos nevében szerepel felkiáltójel) mellett található Royal North Devon Golf Club alkalmazottainak egyik reggel nagy meglepetésben volt részük. Úgy két tonnásban. Egy Land Rover Defender feküdt oldalára borulva az egyik homokcsapdában. Ennél különösebb csak az volt, hogy a raktérben két alvó férfit találtak, kalóznak öltözve. Úgy tűnik egy álarcosbálról tartottak hazafelé az ittas tengeri rablók, akik úgy gondolták, a golfpályán keresztül rövidítik le a hazautat. Az autót gyorsan eltávolították a pályáról, a sofőrnek szeptember 24-én lesz a tárgyalása, amikor minden bizonnyal arra ítélik, hogy büntetésként ki kell majd fizetnie a fű helyreállításának több ezer fontos költségét.

Több ezer font lesz a fű helyreállítása - az autó megúszta a kalandot Több ezer font lesz a fű helyreállítása - az autó megúszta a kalandot

Több ezer font lesz a fű helyreállítása - az autó megúszta a kalandot

A hírt szerkesztette: Lővei Gergely

Ez is érdekes lehet:

A VW bemutatta a hetes Golf alapját adó MQB padlólemezt

A Modularer Querbaukasten erőssége, hogy méretei szabadon változtathatók, így a legkülönfélébb modellek építhetők rá.


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1sYW5kX3JvdmVy

Friss tesztek

Nissan Juke 1.5 dCi Acenta teszt

Nissan Juke 1.5 dCi Acenta teszt 

Harmadszor járt nálunk a Juke, az 1,6-os benzines szívó és turbó után ezúttal megkaptuk az 1,5-ös dízelt a középső, Acenta felszereltséggel. Akárcsak korábban, most is vegyes tapasztalatokkal gazdagodtunk.


Renault Koleos 2.0 dCi Bose teszt

Renault Koleos 2.0 dCi Bose teszt 

Frissítése után csúcsverziójával, legerősebb dízelével és leggazdagabb ellátmányával járt nálunk a Renault koreai szabadidő-autója. Leginkább terepen volt meggyőző.


SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt

SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 

A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.

Még több teszt

Címlapon


Friss cikkek

Ismét terítéken az e-útdíj

Ismét terítéken az e-útdíj

Tegnap – Sztori

Közel egy éve írtuk, hogy kilométer-alapú útdíjfizetés válthatja a mostani matricást. Egy esztendeje 2013-at hallhattuk a bevezetés dátumaként, most szintén két év múlva, 2014-re várható.


Képviselőink nem lendítettek az újautó-piacon

Képviselőink nem lendítettek az újautó-piacon

2 napja – Sztori

Lehet okulni a parlamenti képviselők frissített vagyonbevallásaiból, hiszen önmegtartóztatók.


Autós hirdetések a Super Bowlon

Autós hirdetések a Super Bowlon 

4 napja – Sztori

Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.


Kapcsolódó tartalom


Cikk ajánló

Piaci körkép: az átlagvásárlók keresései és találatai

Piaci körkép: az átlagvásárlók keresései és találatai

4 hónapja – Használtautó

Mit keres a hazai autóvásárló? A használtautó-forgalom több mint 80 százalékát felölelő adatbázisa választ ad.


Volkswagen Golf 1.4 Tsi Trendline

Volkswagen Golf 1.4 Tsi Trendline

3 éve – Teszt

Tudom, hogy elsőre még egy mezei ráncfelvarrásnak sem tűnik, de higgyék el: az új VI Golfot vezettük.


Szálkásítják az új Golfot

Szálkásítják az új Golfot

7 hónapja – Autósvilág hírei

Sportosabb lesz a típus, és az egyes változatok között is nagyobb lesz a különbség.


Használtautó.hu

LAND ROVER FREELANDER...

Ár: 2.899.000 Ft

Évjárat: 2005 / 3

Kivitel: terepjáró

Üzemanyag: Dízel

LAND ROVER FREELANDER...

Ár: 2.349.000 Ft

Évjárat: 2005 / 11

Kivitel: terepjáró

Üzemanyag: Dízel

LAND ROVER FREELANDER...

Ár: 1.290.000 Ft

Évjárat: 1999 / 7

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Benzin

Még több autó