Sportosítják a Vestát is az oroszok

Egyenesen a WTCC versenyautókat idézi az utcai Vesta Sport

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyre komolyabban kell számolni a Ladával – a versenysportban is. A WTCC-s sikereket meglovagolva érkezik a Vesta utcai sport változata.

Az oroszok kezébe bűn gyors autót adni, a sok dashcam videót látva tőlünk csak bicikliket kapnának, nem sport Ladát. Persze érthető, ők is szeretnek vezetni, csak nem tudnak, de amíg olyan messze csinálják, nekünk nem fáj. Az már kicsit jobban, hogy a sportos Vestából mi nem fogunk kapni, pedig elég jól hangzik, amit összepakoltak. Persze még nem járt nálunk alap Vesta sem, a Kalina azért egész jó kocsi, annál pedig csak jobb lehet, ráadásul nem is néz ki túl rosszul. Főleg a WTCC-s versenyautók sárga-fekete fényezésével, meg a szolid kis szárnnyal a farán.
Hirdetés
Nem aprózták ám el, sokat számít a külső náluk is, de a Vesta Sport a lemezek alatt is izmosodott. A Vestához kapható 1.8-as benzinessel szerelik a Sportot is, kicsit elavult technika, mint ahogy nagyjából minden náluk, de sikerült belőle kipréselniük 150 lóerőt, a gyári 122-höz képest. Ez azért jól hangzik, ahhoz, hogy meg is tudjon állni, hátra is tárcsafékeket kapott a gyári dob helyett. 4,5 centit ültettek rajta, de azt mondják, nem a rugók levágásával, hanem komplett futóműcserével. Kicsit azért megkívántuk, minimum egy körre, de még csak prototípus, és még az oroszok is csak nyár végétől hajthatják a Vesta Sportokat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?