Új típusjelölést kapnak a Jaguarok is

Egyértelműbb lesz beazonosítani a Jaguarokat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Audi modellnév-változtatása után a Jaguar-Land Rover konszern is új struktúrát talált ki, többek között a villanyautókra felkészülve.


Kicsivel több mint egy hónapja jelentette be az Audi, hogy hamarosan új elnevezéseket alkalmaznak modelljeiken. A német prémiumautókról eddig csak annyit lehetett leolvasni, hogy TFSI, azaz benzines, vagy épp TDI, azaz dízel motor dolgozik benne, ám az új, 30-tól 70-ig terjedő számrendszer bevezetésével mostantól az erejük is közel beazonosítható lesz. Hasonló, ám mégis sokkal egyértelműbb és egyszerűbb azonosítást vezet be most a Jaguar is. Mindez egy már P380 AWD feliratokat viselő F-Type farán tűnt fel az egyik Auto Express olvasónak. Ahogy a németeknél, a britek esetében is többek között a villanyautók megkülönböztetésére való felkészülés állhat a háttérben.
Hirdetés

Az AWD magától értetődő, az összkerékhajtásra utal, a P-betű már a benzines erőforrást jelenti, míg a 380-as szám a sportkupé lóerejét mutatja. Ezen a vonalon elindulva a hamarosan debütáló belépő szintű, négyhengeres F-Type már P300 feliratot fog viseli 300 lovas benzinesként. Hamarosan itt van első villanyautójuk is, az I-Pace jó eséllyel E400-ként szerepel majd, utalva az elektromos hajtásra és annak teljesítményére, míg az általunk is nemrég tesztelt 180 lovas dízel F-Pace már D180 betű-szám kombinációval a farán járt volna nálunk. A hibridek valószínűleg H betűvel futnak majd, és a kombinált rendszerteljesítményt jelölik majd. Az Auto Express szerint az újfajta jelölésrendszert később a Land Rover modelljei is örökölhetik, tehát a nemrég bejelentett és 2019-ben érkező Road Rover modellcsalád már így érkezhet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:31
    Permalink

    Szerintem meg gond lesz, de majd az élet eldönti, meglátjuk mi lesz az elektromos 400 lovas Jaguar hátára írva (pl az alma szót hiába nem lehet levédeni Apple felirattal számítógépet, okos telefont nem lehet gyártani-forgalmazni másnak, ez Jobs cégének védjegye erre a termékkörrre. Ez inkább védjegy oltalmi ügy mint szabadalmi.)

  • 2017.10.27. at 14:31
    Permalink

    Volt már szabadalmi jogvitás ügyem és hidd el az E400 ba ebben az esetben semmivel sem tudna védekezni a Merci a JLR-el szemben … jó példa erre az Apple mikor le szerette volna védetni a szavat és nem engedték így csak a félbeharapott alma a márkavédjegyük maga az Apple szó nem ! Direkt azért hoztam fel azt a példát .

    Ml esetében egy konkrét típust jelölt itt viszont a hajtásrendszert …

  • 2017.10.27. at 14:31
    Permalink

    Ez korán sem biztos…. Pl. a BMW miatt lett ML Merci (és nem M), vagy a legendás 911-es Porsche is 901-es lenne ha a Peugeot nem “vétózza meg” a középső 0 miatt. De biztos írnak még hasonló példákat a többiek is

  • 2017.10.27. at 14:31
    Permalink

    Semmi szava nem lehet a Mercedes Benznek elvégre az általános betűk és számok , olyan szavak amiknek jelentése van pl Alma nem levédhetőek … ergo nyugodtan használhatja abban az esetben ha az konkrét tényt jelöl meg az autón jelen esetben az E az elektromos hajtást a 400 pedig a lóerőt jelöli …így ebben a formában már nem köthető bele semmivel …

Vélemény, hozzászólás?