Módosul a KRESZ a tanévkezdésre

Egyértelműbbé válik a KRESZ a gyermekek védelme érdekében

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tilos a gyerekszállító buszok melletti elhaladás, józanodhat az iskolák előtti sebességlimit, egyértelmű a gyerekülések szabályzása.

Régi vitára tesz pontot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint hamarosan megjelenő és a kihirdetés napjától hatályos KRESZ-módosítás, mellyel az iskolakezdéshez időzítve tenne egyértelművé, illetve illesztene a "változó nemzetközi rendelkezésekhez" néhány, a gyermekek közlekedésének biztonságát szolgáló előírást az NFM.
A módosítás új szövegezéssel teszi egyértelművé, hogy gyermekbiztonsági rendszer (közismertebb nevén gyerekülés) az első utasülésre is szerelhető, háttal azonban csak akkor, ha az üléshez nincs légzsák vagy az ki van kapcsolva. Egy másik pontosítás félreérthetetlenül rögzíti, hogy a „Gyermekszállítás” táblával megjelölt autóbuszt párhuzamos közlekedésre nem alkalmas úttesten (pl. hagyományos kétszer egysávos úton) a gyermekek be- és kiszállása közben kikerülni vagy a szembe jövő forgalomnak mellette elhaladnia tilos. A korlátozás időtartamát a vezető az összes irányjelző (vészvillogó) működtetésével jelzi.
Tavaly május óta a „Gyermekek” tábla alatti kiegészítő jelzőtáblán feltüntetett távolságon belül legfeljebb 30 km/óra sebességgel szabad közlekedni. A friss előírások szerint egy másik kiegészítő tábla jelölheti azt az időszakot, amelyben a korlátozás érvényben van. A főként iskolák környékén használt táblák így a tanítás kezdetének és végének reggeli és kora délutáni óráiban védhetik fokozottan a gyermekeket. A nap egyéb időszakaiban az autósok a megszokott tempóban közlekedhetnek az érintett útszakaszokon.
Hirdetés
A hamarosan megjelenő új KRESZ az uniós szabályozás új elemként bevezeti az ún. i-Size (integrált univerzális ISOFIX) gyermekbiztonsági rendszerek használatának lehetőségét. A korszerű ülések előnye, hogy fokozott védelmet nyújtanak az oldalirányú ütközésekkel szemben, rögzítési módjuk miatt beépítésük is könnyebb, kevésbé hibázható el. Egyszerűsödik az osztályba sorolás, a megfelelő terméket a gyermek magassága szerint választhatják ki a vásárlók. Az üléseken kötelezően fel kell tüntetni a magasságtartományt és maximális testsúlyt (ld. az alábbi példát a jóváhagyási jelre). A szeptember közepi átültetési határidőt tartva a KRESZ is alkalmazkodik a rendelkezéshez. Ez persze a legkevésbé jelentős változás, hiszen a kívánt jelöléssel már a legtöbb komolyabb gyerekülés rendelkezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?