Megszaporodtak az elvakításos balesetek

Egyre több brit autós lesz áldozata a vakító őszi napsütésnek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A legfrissebb brit baleseti statisztikákban 12 százalékos növekedést mutatnak azok a balesetek, amelyeket a sofőrt elvakító napfény okozott.


A nemrégiben publikált, hivatalos és a 2012-es évet értékelő brit statisztikák szerint a vakító napsütés 2905 balesetért volt felelős szemben a 2011-ben bekövetkezett 2592 esettel. 41 százalékuk elsőrendű országúton, 1,7 százalékuk autópályán történt. A növekedés oka egyszerűen az időjárás: míg 2011-ben 277 órán át sütött az őszi hónapokban a nap, addig tavaly 293 órán át. Az autósoknak nehézséget okozó vakító napfény főként októberben gyakori, amikor a naplemente egybeesik a délutáni csúcsforgalommal.
Közlekedésbiztonsági szakemberek ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a nem gondosan karbantartott szélvédő is felelős ezekért a balesetekért. Az ősz komoly kihívások elé állítja az autósokat: az alacsonyan elhelyezkedő nap vakít, a pára, a pocsolyákból a kocsit beborító sárlé, a folyamatos esőzések rontják a kilátást. Az autós ilyenkor jobban jár, ha nem spórol az ablakmosó folyadékon. Nagy-Britanniában ráadásul büntetik is azt az autóst akinek kiürül az ablakmosófolyadék-tartálya és nem tölti utána azonnal, hanem ablakmosó nélkül közlekedik.
Hirdetés

Az időjáráshoz köthető baleseti okok között a második az eső, a hó és a köd, ezek 2448 esetben okoztak karambolt. A vakító fényszórók, a felcsapodó víz, a befagyott, illetve a karcos szélvédő további 814 balesetet okozott Nagy-Britanniában 2012-ben.
Kilenc egyszerű tanács, hogy kilásson az autójából
  1. Mindig legyen feltöltve megfelelő ablakmosó-folyadékkal a tartály. Téli hónapokban fagyálló téli ablakmosóval.
  2. Gondoskodjon arról hogy szélvédője kívül és belül is tiszta legyen.
  3. A karcos, repedt, vagy kőfelverődés által megsérült szélvédőt javítassa meg, netán cseréltesse ki.
  4. Cserélje az elhasználódott, töredezett, szakadt ablaktörlő lapátokat.
  5. Tisztítsa ki tűvel a szélvédőmosó fúvókákat elöl, hátul, ha van, a fényszóróknál is.
  6. Amennyiben fagypont körülire csökken a hőmérséklet, szabadban parkoláskor állítsa merőlegesre az ablaktörlőket, hogy ne fagyjanak oda a szélvédőhöz.
  7. Tartson mindig polarizált lencséjű napszemüveget az autójában, így védekezzen a vakító napsütés ellen.
  8. Rendszeresen ellenőrizze fényszóróinak állapotát, ha kell cserélje ki haladéktalanul az izzót, vagy ha nem tudja, keressen fel egy szervizt.
  9. Rossz időben kapcsolja fel autója fényszóróit. Közlekedjen városon belül is tompított fényszórókkal napfelkelte után még legalább fél órán át, illetve naplemente előtt fél órával.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?