Mobilparkolás: egységes, de néhol drágább

Egységesült a mobilparkolás, de a díjak eltérőek. Mivel járunk a legjobban?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Júliustól változott a köztéri parkolás. Az új mobilfizetési rendszer elvileg egységes, de a felszámolt díjak szolgáltatónként eltérőek.


Korábban megírtuk, hogy változni fog a mobilos parkolás fizetése. Leírtuk, hogy hat szolgáltatón keresztül egy elvileg egységes, központi rendszert kell július elsejétől használni, de akkor még nem tudtunk árakat. A kérdés, hogy olcsóbb lett-e a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer, mint az EME szolgáltatása volt? A válasz röviden az, hogy igen is, meg nem is. Ha a mindenképp felszámolt kényelmi díjat számoljuk, akkor egy hangyányival drágább az új rendszer, de nem minden esetben. Az EME ártáblája szerint, ha havidíj nélküli csomagban használtuk a szolgáltatásukat, akkor a kényelmi díj az egyórás parkolási díj 25 százaléka volt. Ez az egységesített nemzeti rendszer 50 forintjánál Budapesten például csak a kijjebb eső, olcsóbb, 175 forintos óradíjú körzetekben volt olcsóbb, 43,75 forint. Havi 299 forintért viszont elengedték ezt a tételt.
Hirdetés

De ha az alapszolgáltatások díját nézzük, akkor jutányosabb az új díjszabás. A parkolás elindításának és leállításának a visszaigazolása most ingyen van. Eddig 45 és 75 forint között volt, de most nem is ez a fontos, hanem az, hogy a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. hat viszonteladó partnere milyen ajánlatot ad. Mivel parkolásonként 50 forintot kell befizessenek a közösbe, ezért jellemzően ennél nagyobb összegekért kínálják a "kényelmet". A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. rendszerén keresztül 50 forint a mobilparkolás kényelmi díja.
Parkolás kényelmi díja a mobilparkolás viszonteladói partnereinél
  1. Evopay - 75 forint
  2. Telenor - 99 forint
  3. Telekom - 75 forint
  4. Vodafone - 115 forint
  5. Mpark - 40 forint
  6. Barion - 50 forint (a bevezetési akcióban ingyenes)


A díjszabás egyértelmű, innentől mindenki maga döntse el, hogy neki melyik éri meg a legjobban. Mobiltelefon-előfizetés miatt a mobilszolgáltató, vagy okosmobilhoz a mobilapplikáció. És aki nem akar telefonálni vagy sms-t küldeni, gyűjtögetheti a százasokat, mert a készpénzes fizetési lehetőség mindig ott van.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 06:32
    Permalink

    amúgy nem értem miért nem szolgáltathat az EME..én speciel jobban meg voltam elégedve velük, és a rendszerükkel mint a mostanival…szerintem a rendszerük elég nagy konkurencia lett volna..de nem értem miért baj a versenyszellem…a vodafone 115 forintot kér el egy parkolásért kényelmi díj fejében? nooormális? akkor inkább viszek aprót, és még ha többet is dobok be, biztos nem 115 forintba kerül hanem kevesebbe..(vidéki városra gondolok ahol lehet parkolni 90ft/ óráért is nagyon sok helyen)

  • 2017.10.29. at 06:32
    Permalink

    remek..akkor leírom még egyszer, hátha kiderül miért moderálták..

    szóval:

    mondjun nekem valaki ezek közül a parkolási rendszerek közül olyat amilyen az EME Zrt-nél volt…

    bankkártyám összekapcsolhattam a szolgáltatónál vezetett számlámmal, így nem kellett rá feltöltenem.
    Egy hívás, parkolás indul, még egy hívás, (ugyan az a szám), parkolás leáll..
    nem kell azon izgulnom hogy lefogy a feltöltött pénz, nem kell sms-t pötyögnöm, nem kell más számot felhívnom, menükben kutakodnom…

  • 2017.10.29. at 06:32
    Permalink

    valaki mondja meg melyik az a szolgáltató, ahol:
    nem sms-t kell küldeni
    nem kell feltölteni egy regisztrált számlámra összeget, attól félve hogy parkolás közben elfogy

    hanem ahogyan az EME Zrt-nél, szépen az OTP rendszerén keresztül a bankkártyám összeköthettem az EME rendszerével, majd EGY számot felhívva indult a parkolás, mégegyszer hívva leállt.Az összeg pedig a folyószámlámról lett levonva..nem kellett töltögetni, nem használták a bennlevő pénzem..

    Ki volt az aki egy bepipázott niggert kért fel az új rendszer “kifejlesztésére?”

Vélemény, hozzászólás?