0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Eladja Hankook részvényeit a Michelin

Túlad koreai konkurensén a Michelin

2011. november 8., kedd 20:02 (6 hónapja)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Erősödni kíván a fejlődő piacokon a Michelin, ezért növeli azokon gyártókapacitását, s forrásteremtésül eladja Hankook-részvényeit.

Búcsút int a koreai Hankooknak a Michelin, eladja a vállalatban szerzett, közel 10 százalékos részesedését, hogy annak árából saját kapacitását bővítse

Búcsút int a koreai Hankooknak a Michelin, eladja a vállalatban szerzett, közel 10 százalékos részesedését, hogy annak árából saját kapacitását bővítse

Noha az 1888-ban bejegyzett Michelinhez képest fiatal abroncsgyártónak számít az 1941-ben alapított Hankook, mára a koreai gyártó jelentős méretűvé nőtt, hogy mást ne mondjunk csupán Magyarországon, rácalmási gyárában, immár 1900 magyar dolgozóval, évente 12 millió abroncsot állít elő, ám a Michelin most eladja a 2003-ban szerzett, 9,98 százalékos tulajdonrészét.

A világ egyik legjelentősebbjének számító francia abroncsgyártó, azaz a Michelin 729,4 billió vont, mintegy 474 millió eurót kap a szám szerint 15 195 587 részvényért. Az azonnal megkezdődő tranzakció által szerzett forrással a Michelin a fejlődő országokban kívánja növelni gyártókapacitását, amire bőven meg is van az esélye, hiszen például a Hankook hasonló nagyságrendű, bár valamivel jelentősebb, 550 millió eurós beruházással építette ki magyar, azaz Európában legjelentősebb gyártóhelyét.

A hírt szerkesztette: Katona Mátyás

Ez is érdekes lehet:

50 éves a Michelin nyíregyházi gyára

Noha a Michelin csak 16 évvel ezelőtt vásárolta meg, büszkén ünnepelte a nyíregyházi abroncsgyár 50 éves évfordulóját.

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1wZXVnZW90

Friss tesztek

Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?


Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.

Még több teszt

PEUGEOT tesztek

Peugeot 3008 HYbrid4 miniteszt

Peugeot 3008 HYbrid4 miniteszt

Magyarországra is megérkezett a Peugeot 3008 dízel-elektromos hibrid hajtáslánccal hajtott, összkerekes egyterűje. Kipróbáltuk, szerettük, pedig erősen rétegmodell.


Peugeot iOn Active teszt

Peugeot iOn Active teszt 

Próbára tettük a teljesen elektromos hajtású, ezáltal teljes mértékben tiszta üzemű Peugeot iOn hatótávját. Arra voltunk kíváncsiak, hogy Budapestről le lehet-e jutni vele a Balatonra. Lehetséges, de nem akárhogyan.


Peugeot RCZ 1.6 THP teszt

Peugeot RCZ 1.6 THP teszt 

Nem emlékszünk, vezettünk-e valaha ennyire kívánatos, kívül-belül egyaránt lebilincselő francia autót.

Peugeot 508 1.6 e-HDi Active miniteszt

Peugeot 508 1.6 e-HDi Active miniteszt

Gyerekek, kinő a fű alattunk, mire elindulunk - sóhajtottam fel, mire az utastársaim bőszen bólogatni kezdtek, de csak addig, amíg a robotváltó hatodikba kapcsolt.

Peugeot 5008 2.0 HDi Premium teszt

Peugeot 5008 2.0 HDi Premium teszt

Ahogy a korábban közölt bemutatóban ígértük, megérkezett hozzánk a Peugeot 5008 2.0 HDi Premium tesztautó, méghozzá szokatlanul szerényen extrázva.

Még több PEUGEOT teszt

Címlapon


Friss cikkek

Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

2 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


E hét végén Shell Eco-marathon

E hét végén Shell Eco-marathon

3 napja – Sztori

A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.


Williams-siker és robbanás Barcelonában

Williams-siker és robbanás Barcelonában

4 napja – Sztori

Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

PEUGEOT 406 2.2 Sportl...

Ár: 1.190.000 Ft

Évjárat: 2003 / 7

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

PEUGEOT 308 SW 1.6 HDi...

Ár: 2.699.000 Ft

Évjárat: 2008 / 10

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Dízel

PEUGEOT 106 1.5 D XR T...

Ár: 199.999 Ft

Évjárat: 1995 / 5

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Dízel

Még több autó