Gőzautó 430 millió forintért

Eladó a legöregebb működőképes autó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

De Dion Bouton Et Trapardoux Dos-A-Dos Steam Runabout - ez a hivatalos elnevezése annak az 1884-es évjáratú, gőzüzemű triciklinek, amelyet hamarosan árverésre bocsát az RM aukciósház.

127 esztendő. Ez bizony több, mint egy emberöltő, így valóban rendkívüli ritkaságnak számít az a De Dion Bouton Et Trapardoux Dos-A-Dos Steam Runabout, amelyet hamarosan árverésen értékesít az RM aukciósház. Az 1884-ben készült, gőzüzemű tricikliből összesen 20 darabot építettek anno, de napjainkra csak hat példány maradt fenn, és ezek közül is ez az egy a működőképes. A két világháborút is túlélt De Dion Bouton élete egyébként nem volt különösebben mozgalmas, az automobilizmus hőskorának tekinthető századforduló környékén csupán háromszor cserélt gazdát, és 81 éve ugyanannak a családnak a birtokában van. Egyetlen tank - kb. 180 liter - vízzel 20 mérföldet, azaz nagyjából 32 kilométert tud megtenni, legnagyobb sebessége 61 km/h. Első tulajdonosa, De Dion gróf La Marquise névre keresztelte, és részt vett vele az első autóverseny is, az egyik építő, Bouton vezetett, de egyedüli indulóként nem jelentett nehézséget a győzelem. Az RM munkatársai szerint az árverésen nagy érdeklődés várható a gyűjtők részéről, a szakértők kétmillió dollárra, tehát kb. 430 millió forintra taksálják a világ legrégebbi, üzemképes autójának az árát, és reményeik szerint feljebb is kúszik majd ez az összeg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?