Levetett talján állami autókat tessék!

Eladó használt autók az olasz kormánytól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az olasz kormány a költségek csökkentése miatt eladja 151 autóját. Lehet hiénázni a nagy Alfák és a Lanciák között az eBay-en.


Az új olasz kormány a sok és régi, használt kormányzati autó eladása mellet döntött. Az eBay-en futó Le Auto Blu del Governo ezeknek a kiárusítása. Ebben a körben 151 autót szeretnének értékesíteni, amiből a belügyminisztérium kötelékében futott első 33 autót már meg is lehet nézni az aukció oldalán. A kezdeményezés magától Matteo Renzi miniszterelnököktől származik, aki szerint a kormányautók az állami túlköltekezés legszembetűnőbb példái. Nincs meghatározva, hány autó maradhat, de igaz, hogy azt sem tudni, összesen hányat használnak. Becslések szerint Olaszországban ma 59 ezer kormányzati autó szolgál, ezekből 1663 Róma körzetében. Jól értesültek úgy tudják, hogy összesen 1500-at fognak online megvételre kínálni.
Hirdetés


A licit április 16-án kezdődik és elég érdekes a választék. Bár a fotók nem a legjobbak, de a képeket átpörgetve több példány állapota egész jónak tűnik. Az autók között van már bőven 10 év fölötti is, a futásuk általában 150 ezer kilométer körül van, és a legtöbb dízel. Az április 16-i körben levő 151 autóból bármilyen meglepő is, a legnagyobb számban szereplő típus német, nem olasz. 48 darab 5-ös BMW-t fognak így meghirdetni, zömében 525d-t. Lesz Lancia Thesis 31 darab és ugyanazzal az öthengeres 2,4 literes JTD Motorral Alfa Romeo 166 is 18 példány. Luxusautókból is akad majd pár; a védelmi minisztérium 8 Maserati Quattroportéja mellett az igazságügyi minisztérium 3 VW Phaetonja is eladó, de azoknál izgalmasabb tétel a Jaguar XF és az S-Type R is.

Hogy milyen az olasz használható? Nos hallottunk már rosszat és jót is, de ex-kormányzati verdát még nem próbáltunk. Az egészhez annyit tudnék még hozzátenni, hogy nálunk minden második '80-as évekbeli, nagyobb, fekete Mercedest úgy hirdetnek, hogy az volt Kádár János szolgálati autója.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?