Aprópénzzel szórták teli a jubileumi villanyautót

Elkelt a százezredik Nissan Leaf, egy fogorvos vette meg

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Százezredik eladott villanyautóját a Leaf alacsony üzemeltetési költségeit szimbolizálva egy százezer pénzérmével borított példánnyal ünnepli a Nissan.

Tavaly, a még 2011-ben Év Autójának is választott Nissan Leaf frissítésekor még a hatvanezredik eladott példányt ünnepelte a Nissan, s a Leaf már akkor is messze a legnépszerűbb villanyautónak számított. A csakis konnektorból tölthető, de természetesen a fékezési energiát is hasznosító, első verziójával 175, a tavaly megjelenttel már 199 kilométeres hatótávú villanyautó mind többeket győz meg használhatóságáról, s a hagyományos autókénál magasabb ára ellenére is olcsóbb üzeméről. Villanyautóval közlekedni ugyanis még a rezsicsökkentés nélküli országokban is sokkal olcsóbb, mint bármi mással: kilométerenkénti üzemanyagköltsége 2 eurócent, azaz 6 forint.
Hirdetés
Mind többen számolnak utána, s a vásárlók a Nissan által közölt információk szerint az átlagosnál magasabb arányban, 95 százalékban ismerőseiknek is szívesen ajánlják a Leafet, ami így ragályosan terjed. Az elégedett kuncsaftok valójában a legjobb értékesítők - emelte ki Guillaume Cartier, a Nissan európai értékesítési és marketingrészlegének vezető alelnöke. Minél több Leaf van már az utakon, annál több kel belőle el. Minap, a globális értékesítés kezdete után mindössze három évvel már a százezredik példány is gazdára talált, Angliában, Hempshire-ben. A jubileumi darabot a Nissan egy különleges példánnyal ünnepli, amelynek 100 000 „extrája" az egyes eladásokat és persze az alacsony üzemköltséget jelképezi. Az autót 50 000 darab, az Egyesült Királyságból származó kétpennys és 50 000, Amerikából érkezett kétcentes érme borítja.
Az érmékkel borított Nissan Leaf egy háromfős csapat egyheti munkájának gyümölcse. Az autó egyik fele pennykkel, másik fele eurócentekkel borított, mindkét oldalra került egy-egy Leaf felirat is, mely három réteg érme felhelyezésével készült. Mivel a különleges borítás tekintélyes, 504 kg-os tömegnövekedéssel jár, ezen példány már sofőr nélkül is túlterheltnek számít. Az érmékkel borított Nissan Leafet a winchesteri Martins Nissan márkakereskedésben állították ki - ott ahol a százezredik Leaf gazdára talált. A vásárló Brett Garner, egy önmagát „technika-őrültként" bemutató fogorvos, aki az Anglia déli partján elterülő Fareham városában praktizál.
A fogorvos spórolásból vette Leafjét
Brettnek egy már Leafet hajtó barátja ajánlotta az autót, aki nemcsak a Leaf fejlett zéró-emissziós technológiáját dicsérte, hanem alacsony üzemeltetési költségeit is. „Azt mondta, egy vagyont spórol meg vele. A feleségemet először nem igazán sikerült meggyőzni, de aztán számolgattunk kicsit - az alacsony karbantartási, biztosítási és üzemanyag-költségeket és a többit -, és némileg megenyhült."
„Amikor aztán megtett vele egy oda-vissza 500 mérföldes utat, teljesen megváltozott a véleménye. Az út a szokásosnál kicsit hosszabb volt, mivel mindkét irányban meg kellett állni egy gyorstöltésre... de most már ragaszkodik hozzá, hogy minden héten néhány napot ő vezethesse az autót." - tette hozzá.
A Leaf tökéletesen megfelel Brett rendszeres napi ingázásához, melynek során oda-vissza 50 mérföldet tesz meg. „Van egy hagyományos autónk is, az azonban csak 25 mérföldet képes megtenni egy gallon üzemanyaggal, így a drága tankolás miatt csak ritkán használjuk" - mondta el Brett.
Míg a nyugati világban mind népszerűbb a Leaf, hazánkban kevesen tudnak megengedni maguknak egy városi használathoz optimális villanyautót, ezen sokat segíthetne a mind több nyilvános töltőpont, az ingyenes parkolás, vagy az akár több nyugat-európai országban létező adójóváírás, netán a villanyautók buszsávba engedése. Norvégiában ezen ösztönzőkkel tavaly 4604 példányos eladással a harmadik legnépszerűbb modell volt a Nissan Leaf. Nálunk tavaly tíz példány került belőle újonnan és kettő használtan forgalomba. A villanyautók körében így is, nálunk is a legnépszerűbb.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 14:32
    Permalink

    Illetve a márkakereskedők hozzáállásáról is. Hiszen mindenütt mostohagyerek az elektromos autó. A Renault tavaly május óta nem tudja bevezetni az elektromos típusait Magyarországon, mert a márkaképviselet nem építi ki hozzá a szervizhátteret…. 🙁

Vélemény, hozzászólás?