Trident Iceni: elképesztő adatokkal jön a dízelroadster

Elkészült a 6,6 literes V8 dízellel szerelt Trident Iceni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A norwichi Trident Performance Vehicles évek óta foltozgatja roadsterét, végre úgy tűnik, találtak bele megfelelően erős, mégis takarékos dízel V8-ast.


A brit Trident márka az 1960-70-es években kisebb megszakításokkal készített más gyártóktól származó alkatrészekből építkezve különféle sportautókat, majd az 1977-es bezárást követően 1999-ben keltették új életre a márkát. Ekkor sem volt zökkenőmentes a működés, nem igazán sikerült valóra váltani a 3,2 literes GM V6-ossal hajtott Iceni roadster terveit, úgyhogy megint következett pár év csend az időközben jogviták miatt Broadley Performance Vehicles-re átnevezett cég életében. 2007-2008 folyamán páran ismét összeálltak, hogy megvalósítsák régi álmukat, az Icenit, de az akkori bejelentés a V6-os benzinmotor helyett már V8-as dízelt emlegetett a furcsa formatervű autó orrában.
Hirdetés
Mostanra értek el oda, hogy a hírek szerint az autó végleges változatát mutatják be a szeptember 5. és 7. között rendezett londoni Salon Privé kiállításon. A Trident Iceni Grand Tourer névre hallgató változatban a cég által korábban kiszemelt, szintén General Motors-eredetű 6,6 literes motor dolgozik, mely a cég bejelentése szerint bődületes teljesítményt garantál, miközben nyugodtan hajtva méretét meghazudtolóan alacsony fogyasztást produkál.
Nem is túl kényes a teherautóból származó motor, a kutakon tankolható gázolaj mellett biodízellel, pálmaolajjal vagy lenmagból préselt olajjal is hajtható, az alapkivitelben 430 lóerős nyolchengeres legnagyobb nyomatéka 3250 1/perces fordulaton 1287 Nm. A biztonság kedvéért a Trident egy tuningcsomagot is összeállított a motorhoz, melynek bevetésével a nyomaték 1422 Nm-re, a teljesítmény pedig 660 LE-re emelkedik. Ilyen számok mellett nem is meglepő, hogy az aprócska roadster 3,7 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h-ra, végsebessége pedig alulról karcolja a 320 km/h-t. Tulajdonképpen ilyen kisszériás sportkocsi esetében manapság ezek nem is annyira kiemelkedő adatok, de teljesen más megvilágításba kerülnek, ha az autó fogyasztására is vetünk egy pillantást. 112 km/h-s sebességnél a lusta haszonjármű-motor csupán 980 fordulatot tesz percenként, ami azt jelenti, hogy ilyenkor csupán 4,1 liter gázolajat éget 100 km-enként, vagyis a teli tankra vetített hatótáv kicsivel felülmúlja a 3200 kilométert! Ha a Trident Iceni tényleg teljesíti ezeket az ígéreteket, akkor igen különleges tagja lehet majd a kis példányszámban gyártott szupersportautók exkluzív klubjának, és ezt természetesen árcédulája is tükrözi: alaphangon 75 ezer angol font, azaz megközelítőleg 27 millió forint szerepel rajta vételárként.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 18:33
    Permalink

    Mi szükség van ekkora nyomatékra egy roadsterben? Könnyű kis sportkocsiba beletenni egy dögnehéz pickupokba való motort, tetőt lehúzva meg lehet a kerregést hallgatni és a kormot szaglászni…

    Valószínűleg aki megveszi ezeket, állandóan a fogyasztási adatokat böngészi a katalógusokban…

Vélemény, hozzászólás?