85 millióért vetkőzik a Lamborghini Aventador

Elkészült a Lamborghini Aventador roadster

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elkészült a 700 lóerős csúcs Lambo nyitott tetejű változata. Máris rendelhető, de a 85 milliós vételárnak köszönhetően viszonylag szűk ügyfélkörre számíthat az olasz gyártó.


A Lamborghini végre lerántotta a leplet a nyitott tetejű Aventador LP700-4 Roadsterről. A sportkocsi két részből álló, alig 6 kg tömegű karbonszálas műanyag tetővel készül: eltávolításuk kézzel lehetséges, s a két elem elfér az autó orrában található csomagtérben. Az autó hátsó ablakát lehúzható kivitelben építették be, a szélvédő keretére pedig egy kicsi, de hatékony légterelő elemet helyeztek, amivel az utasok kiküszöbölhetik a kabriózás közben a belső térben éledő turbulenciát.

A Lamborghini mindent megtett, hogy nyitott tetővel is megőrizze a kupé menetteljesítményeit. Ugyanaz a 6,5 literes V12-es motor hajtja 700 lóerő körüli teljesítménnyel, mint a zárt tetőst, 7 fokozatú váltója a kormány mögé helyezett fülekkel kapcsolható: álló helyzetből 100 km/h-ra 3 másodperc alatt gyorsul, végsebessége pedig eléri a 350 km/h-t. Az Aventador Roadster nettó vételára 300 ezer euró, vagyis adók nélkül, mai árfolyamon 85-86 millió forint körüli összegbe kerül.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 11:36
    Permalink

    ez lessz az 1. kocsi amit megveszek mient az 5-ös vagy 6-os lottót megnyerem. mindigis álmom volt 1 lamborghini.
    16 éves vagyok s sok mindenre nem számíthatok s biztos hogy csak röhögnek/tek rajtam de én mondom lessz 1 ijenem.

Vélemény, hozzászólás?