Az egyik üzemanyag ára nő, a másiké csökken

Ellentétesen változnak az üzemanyagárak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár árcsökkenés és áremelés is jut e hét szerdára, utóbbi jelentősebb lesz a töltőállomásokon.


Múlt héten azonos mértékben, de ellentétesen változtak az üzemanyagárak. Szerdán 2 forinttal drágult a gázolaj, majd pénteken ugyanennyivel csökkent a benzin ára. A holtankoljak.hu információi szerint e héten is a benzinesek örülhetnek: értesülésük szerint szerdán a MOL újabb 2 forinttal mérsékli a benzin árát, ugyanakkor 3 forinttal emeli a gázolajét.
Hirdetés

Nő tehát a két üzemanyagfajta közötti árkülönbség, szerdán a 95-ös benziné literenkénti 349 forintra csökken, míg a gázolajé 356 forintra nő. A 7 forintos különbség még mindig olyan mértékű, hogy az egyes töltőállomások között tapasztalható, a különféle üzemanyagokat eltérően érintő árszórás felboríthatja az ársorrendet. Jellemzőbb persze, hogy az olcsóbb benzin árát "akciózzák" az átlagár alá, a gázolajat pedig középár felett adják. Tankoláskor tehát a mikornál fontosabb a hol, utóbbi kapcsán pedig az általunk töltött üzemanyag árát érdemes ellenőrizni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:34
    Permalink

    egyébként tudja valaki, h mi az istenért változik most már ennyire gyakran a benzinár?????? régebben jó, ha változott 1 évben párszor..most meg hetente a q. anyjukat már. jövőre már naponta fog majd? aztán már nem is lesz kiírva, majd pörgetsz egy szerencskereket a shoppba és lesz rajta, sok,nagyonsok,qvasok / liter.

Vélemény, hozzászólás?