Nem kell félni, jön az új E-osztály AMG változata is

Először képeken a Mercedes-AMG E 63

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tankolás közben sikerült megörökíteni az új Mercedes-Benz E-osztály AMG változatát. Pedig az új V8-as takarékosabb lesz az elődjénél.


Persze nem csak a motor új, hanem az egész autó, még a neve is. Az újabb szokás szerint ez már Mercedes-AMG és az első ilyen nevű kocsi, a GT motorja kerül az E orrába is. Az alapváltozatok után a csúcsverzió bemutatójára még kell egy kicsit várni, de ősszel Párizsban már dobogón lehet ez is. A megjelenése a C 63 AMG-éhez hasonlít majd a legjobban, de a négyliteres V8-as itt erősebb lesz. Az új AMG E alapból 550 lóerő körül lesz, az erősebb S kivitel meg 580 lóerővel jön.
Hirdetés


Nagyjából ott lesz a teljesítménye, ahol az elődnél is (557 és 585 LE) megszokhattuk, de simán elképzelhető, hogy rátesznek egy lapáttal, és gyárilag átlépik az új évjárattal a 600 lóerőt. Újdonság, hogy ezentúl mindkét változat csak 4Matic összkerékhajtással lesz rendelhető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?