Koros autóval is lehet fogyasztási rekordot elérni

Első generációs Fabia nyert a Skoda fogyasztási versenyén

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy 2003-as, első generációs és 230 ezer kilométert futott, 1,2 literes, 54 lóerős alapmotoros Fabia, 2,6 l/100 km értékkel nyerte a Skoda fogyasztási versenyét.

Kedvelt kérdés a kocsmákban, a céges ebédeknél, de talán még az unalmas szülői értekezleteken is, hogy kinek az autója fogyaszt kevesebbet. Nyer, aki kevesebbet tud mondani, ám a számok hitelességéhez sokszor még a gyári adatok is kevesek, azok ugyanis az életben ritkán tűnnek reprodukálhatónak. Ha pedig valakinek mégis valóban takarékos az autója, akkor minden esetben felmerülő kérdés, hogy az mennyibe került, azaz mennyire drágán spórol az illető. Ezen kérdéseknek veheti elejét a Skoda immár 32. alkalommal, Csehországban rendezett nemzetközi fogyasztási versenye, ami nem utolsósorban a márka hírnevét is szépen fényezi.
Hirdetés

Idén ugyanis nem az a fő hír, hogy egy Fabia 2,6 l/100 km átlaggal, azaz 60,58 g/km-es értéknek megfelelő szén-dioxid emisszióval végzett, hanem az, hogy az a Fabia egy 2003-as gyártású, 230 ezer kilométert futott, 54 lóerős, háromhengeres 1.2 HTP motoros verzió volt. A Csehország mellett Lengyelországból, Oroszországból és természetesen Szlovákiából indult 65 csapat közül logikusan a legszerényebb étvággyal végző lett a nyertes, de a résztvevőket öt különböző kategóriában is díjazták. A leplombált üzemanyagtartályú és gépháztetejű autóknak nem csupán fogyasztását, hanem átlagsebességét is mérték a verseny 291 kilométeres útján, ha pedig minden egyezett volna, a nagyobb motoros lett volna a fogyasztási bajnok. A Fabia azonban teljesen alap, azaz legszerényebb teljesítményű (és talán legkevésbé kedvelt) motorjával nyert, a dízelek között 3,09 l/100 km értékkel győzedelmeskedő (ugyancsak háromhengeres) 1.4 PD TDI (80 LE) verzió összesítettben csak negyedik lett.
Érdekesség, hogy a koros Fabia emissziójával még a Citigo, ráadásul Gerhard Plattner nyáron felállított rekordfogyasztásakor adódott szén-dioxid kibocsátását is alulmúlta, s bár üzemanyagköltségben a CNG-s Citigo verhetetlen, a Fabia sofőrpárosa, Marek Tribula és Martin Kadlec biztos lehet abban, hogy a Skoda bármikor ad számukra autót egy-egy fogyasztási rekordhoz. Egyelőre azonban a hírek szerint tovább használják Fabiájukat, a Skodával spórolni vágyóknak pedig a márka a CNG-vel elérhető Citigo kivételével minden modelljéből kínál Greenline verziót, közülük is a legfrissebb az Octavia 1.6 CR TDI 3,3 l/100 km vegyes étvággyal és 87 g/km szén-dioxid emisszióval. Bízunk benne, hogy ezen modellek is takarékosak lesznek 230 ezer kilométer után is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 22:39
    Permalink

    Én még nem láttam olyan embert, aki turbós autóval, legyen az akár dízel akár benzines, alulmúlni, vagy akár csak teljesíteni tudta volna a gyári adatot. Míg én átlagos sofőr, ilyen korú, injektoros szívó benzinessel, néha-néha odalépve, korlátozás felett megyek mindig 5-10 km/h-val, tehát nem tötymörgök, 10km-eket, hideg motorral, a gyári 8,3-as városi helyett 6,5-el járok, vegyesben 6 helyett 5, rekordom a 4.6 országúti helyett 3,8 volt, átlagosan 4-4,2 úgy, hogy volt benne egy kevés város is.
    Valahogy a turbós motorok soha nem hozzák a gyári értékeket, akár dízel akár benzines, de főleg a modern benzinesekre igaz ez, lehet updatelni kéne azt a mérési folyamatot, mert valami nagyon nem klappol vele… az 1400-as fordulattól toló turbó mellé kell anyag is ami éghet, másképp nem lesz sokszáz newtonméterem… egy szívómotornál kis gázon meg nagyon kevés levegő jut be, amihez épphogy spriccelni kell egy kevés anyagot, igaz nem fogsz vele előzni 1500-as fordulaton, hanem vissza kell dobni neki, de a kútnál ezért kárpótol.

  • 2017.10.29. at 22:39
    Permalink

    Nekem van egy 1.2 12V benzin-gáz kombi Fabiám.15″ 195/50-es kerekekkel eddigi rekordom 4.7l/100km volt benzinnel,gázzal 5.9 vegyesben, tehát nem egyhuztomban letudva a követ. teletankolásig. Kiváncsi lennék a tesztben szereplő Fabián mekkora kerék (155/80R13?)volt,milyen guminyomással.Valamint,hogy mivel saját autójuk, volt e valami átalakítás (váltóáttétel módosítás,kipuff rendszer stb.)

  • 2017.10.29. at 22:39
    Permalink

    Nem Kérdezte senki, ezért elnézést kérek. Csak közvetve kapcsolódok a cikkhez: 2,5 literes több mint 2200 kilógrammos Pethfinderemmel tudok 7 liter alatt, azaz például 6,8 liter dízellel járni 100 kilóméteren klímázva autópályán kívül. Rendkívül fontos ki és hogyan vezet. Létezik KÖNNYŰ LÁB. AZ országok kapnak szennyezőanyag kibocsájtási kvótát. Így kellenne az autósokkal tenni is. Valamilyen kütyü mérné a károsanyag kibocsájtást és a kvóta lejárta után fizetni kellene. Tudom még lehetne dolgozni az ötleten. Hány autós nyom padlógázt hogy megelőzhessen és az előzés végén már nyomja is a féket izomból. Ez fölösleges levegőszennyezés.

  • 2017.10.29. at 22:39
    Permalink

    “54 lóerős 1.2 HTP motoros, azaz még az ősi Skoda-blokkos verzió volt.” Nem igaz, mert az az 1.4 mpi… Ez már Vw konszernes 3 hengeres motor….. Ettől függetlenül szép eredmény.

  • 2017.10.29. at 22:39
    Permalink

    Annak a sulykolása a közvéleménybe, hogy egy új fejlesztésű motor (akár benzines, akár diesel) lényegesen kevesebb üzemanyaggal beéri, mint a régebbiek, az túlnyomórészt marketing, meg persze a szabványos norma szerinti fogyasztás is a marketing része.
    [url]http://totalcar.hu/tesztek/maz2daxd/[/url]
    Igaz, ez a teszt 2008-ban készült, ma is tanulságos, aki még nem olvasta, érdemes. A cikk megjelenésekor voltak hozzá képek is, azóta leszedték. A cikkhez csatolt képek nálam privátban megvannak.

  • 2017.10.29. at 22:39
    Permalink

    Hat igen nincs tulbonyolitva hogy 8alatt legyen 100on nem kell 180lovasnak lennie.
    Es nem kell EU6os norma legtobszor eleg 1kiforrott motor jo sofor…
    Pl Apam a 626osunkal ha kell 6,5-el eljar vigan.
    Mikor kint volt es palyaztam vele sokat 6l.2.0benzines.
    Nem kell tiporni nem kell tiltasig forgatni

  • 2017.10.29. at 22:39
    Permalink

    Emlékszem, hogy még valamikor az átkosban a híradóban tudósítottak egy ilyen keveset fogyasztós magyarországi versenyről és a nyerő egy kétütemű (mert akkor még csak olyan létezett) Wartburg volt. A tulaj magyarázta hogy az volt a sikerének a titka, hogy rendesen pörgette a motort, mert a négyüteműekkel szemben azt pörgetni kellett hogy jól fogyasszon. Na számomra akkor ez felfoghatatlan volt. Igaz, most is ;))

  • 2017.10.29. at 22:39
    Permalink

    A “régi” egyszerű szívó benzinmotor verhetetlenül olcsón szervizelhető, megbízható, na de hogy fogyasztásban is ez a legjobb az kicsit új számomra. 😛

Vélemény, hozzászólás?