Aran helyett Ateca lesz a SEAT első SUV-ja

Első hivatalos képeken a SEAT Ateca crossover

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bemutatkozott a SEAT Ateca, ami a 20V20 koncepció jóval visszafogottabb változata lesz. A VW csoport sokat vár az új crossovertől.


Még legutóbbi lebukása során is Aran is néven futott a médiában, de úgy látszik, Ateca néven érkezik a spanyol gyár első SUV-ja. Külsőleg semmi meglepetést nem tartogat a kompakt crossover, hiszen vonalait a Leontól örökölte, ráadásul ugyanazon az MQB platformon fut majd. A SEAT azonban komoly figyelmet fordít majd rá, hiszen ezzel a modellel szeretnének csatlakozni az Európai crossoverek élénk piacához, és szembeszállni olyan, már sikeres modellekkel, mint a Kia Sportage, a Hyundai Tucson vagy a Nissan Qashqai. Korábban csupán egyetlen modelljük, a SEAT Altea Freetrack hordozott magán SUV jegyeket. Emelt hasmagassággal, műanyag borítással és összkerékhajtással.
Hirdetés

Az új SEAT crossover már sokkal mutatósabb, bár a hivatalosan közölt fotók még csak grafikák. Technikai téren is okosabbak vagyunk: a motorválaszték az 1,0 literes, turbós háromhengerestől indul 110 lóerővel, amit az 1.4-es 150 lóerős követ. Dízelfronton a szokásos 1.6 TDI 110 lóerős mellett nagyobb 2.0 TDI (150 és 184 lóerővel) is választható lesz. Mindezekhez 6 gangos manuális váltó jár, de az erősebb hajtáshoz opcionális lesz a duplakuplungos 7 sebességes automata is. Alaphelyzetből fronthajtásúak a kisebb modellek, míg az erősebb benzines és a kétliteres dízelek már megkaphatják a SEAT 4Drive összkerekes rendszerét – természetesen plusz költségek mellett.
Magyarországon a SEAT Ateca előértékesítése a nyár folyamán indul, piaci bevezetése szeptemberben lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 08:26
    Permalink

    Alapból nem vártam értelmes reakciót, de még azt is alulmúltad. Túl kevés az agysejted ahhoz, hogy felfogd, amiket írok – ennyi az egész. Nem tudtad belátni, hogy nincs igazad, ezért az unásig ismert B-tervet vetted elő: tereltél. Ennyit tudsz…Pedig reménykedtem, hogy értelmesen tudsz válaszolni. Naív voltam…

    Akkor szerinted az a normális, ha valaki birkát játszik, és beáll a sorba a többi közé!? Ilyen alapon lőttek volna az egyéniségnek, mint olyannak, mert mindenki ugyanolyan lenne. A fiatal suhancok ezért szoknak rá tömegesen a dohányzásra, mert azt látják, hogy az menő…tehát beállnak a sorba, gondolkodás nélkül.

    Semmilyen gőgről nincs szó – a német autók iránti ellenszenvemnek mindig hangot fogok adni, akkor a jövőben hagyd figyelmen kívül. Indokolatlan hype övezi őket, más márkákat meg méltánytalanul szorítanak másodhegedűs-szerepkörbe. Ez nekem nagyon nem tetszik.

    A Seatról: az eladások növekedése egy más kérdés. Egyáltalán nem biztos, hogy a német kocka-design viszi az eladási számokat egyre feljebb. Nem látsz tovább az orrodnál, tényleg? A figyelmed mindig csak a formai nyúlásokra meg a koppintásokra tud kiterjedni valamiért, pedig nem attól lesz jó vagy rossz egy autó, hogy hogy néz ki, vágod?
    A mostani Cupra pedig kb. annyira sportos, mint amikor atlétát adnak egy szemüveges, pattanásos, egyszálbél alkatú kockafejű gyerekre:) De ha Neked bejön, azzal nincs gond. Nekem meg nagyon nem.

  • 2017.10.28. at 08:26
    Permalink

    ó honnan is tudtad…. 😀 na de nekem nem mintha nem lenne mind1 ! az első része egyszerű trollos reflektálás, a trollos megjegyzéseidre. szerintem ez pont kiegyenlíti egymást, nincs ezzel baj. vagyis, szerintem van baj, mert úgy gondolom fölösleges harcolnod ezzel (vagy bárkinek).
    ilyen kisiskolás gőg ez, hogy mert itt a német/európai márkákat sokat magasztalják (az én apukám erősebb), akkor te csak azért is az ellenkezőjét mondod. mi értelme van ennek egyébként? úgy gondolom semmi, a japánok az amerikaiak és az európaiak is tettek már le az asztalra, a többi pedig szubjektív vélemény azt kész. nem mondom, hogy nem nagyobb 1-2 embernek az arca a kelleténél, de ez nem ok semmire.

    egyébkén a seathoz visszatérve : “mélypont valamikor 2009-ben volt a grafikonok szerint, azóta közel 60 százalékkal nőttek a Seat eladásai, s mostanra már megint stabilizálódtak évi 400 ezer példány fölött, ”

    namost, az akkori gömbölyű formákból szvsz egyedül a leon (cupra) volt az emészthető. de nem akarok konteókat gyártani vagy ilyesmi…de akkor csak nem stimmelt valami a céggel, ha kb majdnem csődbe mentek…és mióta kicsit vw-sebb stílust csinálnak, mennek fel az eladások. de ez tényleg csak találgatás, de úgy gondolom túl messze nincs az igazságtól.
    a cuprára nem mondanám, hogy nem sportos [url]http://wardsauto.com/site-files/wardsauto.com/files/imagecache/large_img/uploads/2014/03/seat-leon-cupra-geneva.jpg[/url] , igaz, hogy nincs hokedli hátul, meg földig érő műanyag rajta, meg 10 nm2-tyúkketrec az orrán, de nekem nagyon bejön. sportosságra szerintem van olyan, mint az 1P csak máshogy, ez meg már egyéni izlés kérdése….de véleményből meg nem él meg a cég, úgyhogy nézni kell a tendenciát.

  • 2017.10.28. at 08:26
    Permalink

    Ez egyszerűen hihetetlen…már Menőmanó is én vagyok…NEM, AZ ATTITŰD NEM KÍNAI. Kevered a szezont a fazonnal, de valami olyan brutális módon, hogy azt el se tudod képzelni:)

    Nézd meg ezt:

    [url]https://www.google.hu/search?q=chinese+car+copies&client=opera&hs=Vrd&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjiqLyX0PnKAhUkM5oKHVuVCIUQ_AUIBygB&biw=1048&bih=698[/url]

    Nekem ne mondd már, hogy a koreaiak ugyanezt csinálják… [b]A kínaiakat perelni szokták ezért(!)[/b] Persze, hogy van hasonlóság az Audival a Hyundai esetében, mert onnan csábították el a formatervezőt. Átvitte a gondolkodásmódját, a hagyatékát a Hyundaihoz.

    A második bekezdésedet meg mintha egy másik ember írta volna. Ezt az énedet kéne mindig elővenned. Tiszta sor, hogy Neked jobban tetszik a mostani vonal – elfogadom. Viszont a Seatot egy sportos arculattal azonosítják, és ezt nem tudom, hol látod a mostani palettájukon…

    Remélem, érthető voltam. Én, mint Csalfaromeo.

  • 2017.10.28. at 08:26
    Permalink

    megjegyzem, utána az új megane jönne. ha nem lenne rajta a csipa, tökéletes példája lenne a gömbölydedség és a határozottabb vonalak (“szögletesség”) harmóniájának

  • 2017.10.28. at 08:26
    Permalink

    nemérted csalfa/manócskám, az attitűd 100% kínai, ahogy ezt meg is írtam. ez a másoljuk le a másikat, mert zéró egyéniségünk van….meg európai designereket fizetünk, ezt ne tévesszük szem elől. aki ezeket a tényeket nem veszi figyelembe, az vagy troll vagy elvakult.

    nem tudok mit mondani a seatos példára, nekem a régi is tetszett és az új is (de az jobban). a régiről a véleményem, h kicsit túl feminim, túlságosan gömbölyded krumpli, de ettől még jól néz ki, ez csak a saját meglátásom.
    az új már kicsit “férfiasabb” ezzel, hogy nem gömbölyödik mindenhol meg nem cicaszeme van. ha egy mód lehet, akkor nálam csak a csajok formája gömbölyödjön ott ahol kell. a kocsikban jobban szeretem ha íves és vannak azért határozott vonalak benne.
    szerintem 2016-ban már bőven túlhaladott ez a “csak a gömbölyű a temperamentumos meg egyedi” vonal…lévén a design trend is változik.

  • 2017.10.28. at 08:26
    Permalink

    Nehogy már ne lehessen az embernek véleménye:) Olvasd már vissza magad: már megint a régi éned jött vissza és autóskártyázol, meg Kína egyenlő Koreával…tiszta óvoda. Egyszerűen nem tudod megérteni, hogy arra gondoltam, hogy a Seat-nak ilyennek kéne lennie, és ez elveszett:

    [url]https://www.google.hu/search?q=seat+leon+2&client=opera&hs=gpY&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjAhoCd4PbKAhVlLZoKHUkCC18Q_AUIBygB&biw=1048&bih=698[/url]

    És ne mondd már nekem azt, hogy Téged nem zavarna, ha az Alfák ilyen szögletes-sarkos izémizék lennének, és “cuore sportivo” meg “olasz autó” címszó alatt próbálnák őket elsütni:)

    Szó sincs arról, hogy gyűlölöm Európát, de be kell látnod, hogy a világ közepe nem ez a kontinens – tudom, ez a magadfajtának nehéz lesz. Kína a pofátlan másolásával teljesen más tészta, mint Korea és főleg Japán, és nem attól lesz jó vagy rossz egy autó, hogy hogy néz ki. De Nálad ez, úgy látom, bevett dolog. De élj abban a hitben továbbra is, hogy nagy császár vagy:)

    “Egyszerűen a helyén kell kezelni őket, ennyi”

    Hol? Mint az 5. legnagyobb autógyártó(Hyundai-Kia), jó lesz Neked? És a Toyota, mint első?:)

    Olvasd vissza magad és engem is, és mérlegelj kérlek, hogy melyikünk a gyerekes:)

  • 2017.10.28. at 08:26
    Permalink

    Ott van Kaller-nál a pont! Nézztek meg a linkeket amit betett. Ez téélleg csak az egyik zsebemből a másik zsebembe nevezetű játék adókerülésre. 🙂 ÉN inkább Skoda emblémát tettem volna rá ezekkel az első és hátsó lámpákkal sokkal inkább illik abba a modellpalettába.

  • 2017.10.28. at 08:26
    Permalink

    Szerintem kimondottan szép autó. Lehet nincs annyi formai játék, mint egy kodo Mazda 6-nak vagy Alfa 159-nek, de jól néz ki. Egyébként én sem igazán értem ezt az unalmas dolgot, pl a most futó A6 a szememben az egyik legszebb autó (a Mazda 6 mellett).

  • 2017.10.28. at 08:26
    Permalink

    mi ebben az elcsépelt? mi ebben az unalmas? egyáltalán, mi az, hogy unalmas egy jármű esetében? ráadásként, miért is kellene, hogy izgalmas legyen egy jármű külseje? vagy mi az izgalmas? érzed azért lassan, hogy ezek nem homogén és objektív fogalmak igaz? hogy megértsd…mindenkinek más, így nem mondhatsz ítéletet. szerintem a forma harmónikus és visszafogott, de kellőképpen sportos picit és jellegzetes, mindezt úgy, hogy a konszern köti a seat kezét és nem mellékesen tömeg modellről van szó.

    bármennyire is furcsa amit mondok, de nekem van olyan német gép szintén, ami nem tetszik és van olyan keleti gép is, ami tetszik. nem állok egyik oldalra sem, szimplán a tényeket nézem, a többi pedig sima saját vélemény.
    amikor egy tömegmodellen “izgalmas” formát erőltetnek, a végeredmény általában csúnya lesz. kisérletezni rétegmodelleken érdemes, amiből több pénzt vár a gyártó ott nem kockáztatnak, csak ha a koncepció nagyon nagy sikert ér el kiállításokon.

  • 2017.10.28. at 08:26
    Permalink

    nekem 80%-ban kínai, hisz tökéletesen a kópia attitűdöt követi a cég 🙂 abban pedig a kínaiak a legnagyobbak. aki nem a hátsójában hordja a fejét, az tudja, hogy a kia pl. bmw-ről nyúl erősen, a hunyadi szárnya meg az auditól. ráadásul olyan szinten, hogy európaiakat kérnek meg designra :D::D:D:D:D:D szóval, komolytalan az egész az európai szellemi értékekhez és piachoz képest. de persze, attól még lehetnek jó autók én ezt nem vitattam és ki is kerülhet jó design belőle. de ne felejtsük el a tényt, h jellegtelen kópiák és csak próbálnak a nagyokra hasonlítani 🙂 egész egyszerűen a helyén kell kezelni őket, ennyi.
    és akkor, ha nem a tömegcikkeket nézzük, akkor fényévekre vannak a nagyoktól, hisz ott az RR és Bentley….a szupersport autó ágakról meg már ne is beszéljek, az már teljesen MÁS DIMENZIÓ a kínaiakhoz képest….azt még a japánok sem érték be.
    szóval, elhiszem csalfa, hogy gyűlölöd az európaiakat és európai kultúrát, de annyira bugyát és egyszerűen csinálod, hogy ez rettenetesen gyerekes és levágós, hogy trollkodsz 🙂 miért nem költözöl ki kínába valami kis faluba egyébként? az lenne a te világod végre lelked is megnyugodhatna 😀 és nem kellene ezeket a rohadt európaiakat nézni, ahogy alkotnak és vállalják magukat 😀

  • 2017.10.28. at 08:26
    Permalink

    Ugy gondoltam az unalmasat, ahogy utana ki is fejtettem. Ha ezt lattam volna eloszor, tehat ez lenne a demo autoja ennek a formanyelvnek a VW iranyabol, akkor szavam sem lenne. Igy szerintem elvesz a forma, beleszurkul az utcakepbe.

  • 2017.10.28. at 08:26
    Permalink

    Talán ha nem is unalmas a forma, de az autó egészében túlzottan az “ismerős” kategória.
    Igen, a “durranás” hiányzik, bár az utóbbi hónapok hírei után csodálnám, ha pont a Seatba fektetnének még komoly pénzeket..

  • 2017.10.28. at 08:26
    Permalink

    Pontosan, a Seatokon sosem volt mas markatol elnyult reszlet… Mennyit soroljak? Ez az Ateca pedig egy hatalmas asitas, valami durranast vartam, erre olyan, mint ha mar evek ota az utcan lenne, semmi meglepo, semmi drasztikus, csak az elcsepelt, unalmas formak.

  • 2017.10.28. at 08:26
    Permalink

    Gondoltam, hogy itt leszel, a múltkori Seat-cikknél is így volt:)

    A németek járják a saját útjukat design-ban, de fogadd el, hogy ez sokaknak nem tetszik. Nem ismétlem magam újra meg újra, leírtam már százszor, nekem mi a bajom velük.

    A Kia és a Hyundai meg koreai…hihetetlen, ezt tényleg nem tudtad? Még mindig itt tartunk? Ne legyen már egy kutya a kettő, könyörgöm…”Gyenge minőségben” a kínaiak másolnak, pofátlanul, ebben igazad van. Korea is elcsen néha egy-egy részletet innen-onnan(nem csak németektől), de a végeredmény korántsem egy gyenge minőségű termék. Szóval fogalomzavart érzékelek Nálad.

  • 2017.10.28. at 08:26
    Permalink

    Fúúúhaaaa mekkora nagy fejlesztés lehetett egy Tiguan 2-őt átragasztani Seat jellel meg némi ” formai ” bravúrt belevinni : Vw :[url]http://www.netcarshow.com/volkswagen/2017-tiguan/1600×1200/wallpaper_0e.htm[/url] csoda Seat: http://www.netcarshow.com/seat/2017-ateca/1600×1200/wallpaper_05.htm

    Vw : [url]http://www.netcarshow.com/volkswagen/2017-tiguan/1600×1200/wallpaper_1a.htm[/url]
    Seat : [url]http://www.netcarshow.com/seat/2017-ateca/1600×1200/wallpaper_0b.htm[/url]

    Gondolom sikerült elkölteni rá jó pár százmillió eurót akár még egy milliárdot is a fejlesztésekre ” valójában adóoptimalizálás az adózás előtti nyereséget így egyszerűbb lekönyvelni , senki nem tudja a gyártók mennyit hazudnak , hogy (elköltenek) a már meglévő cuccok átnevezésére ” .

  • 2017.10.28. at 08:26
    Permalink

    azért nem fájdalmasabb, mint egy izzadságszagú másolat kiára vagy hunyadira. sőt, inkább sokkal jobb, hisz a németek legalább senkit sem másolnak gyengye minőségben vérthugyozva, ellenben a többiekkel, de főleg a kínaiakkal ugye. kia,hunyadi stb.

  • 2017.10.28. at 08:26
    Permalink

    Szabályosan fáj ránézni erre az autóra.:(

    Az Alfa-rajongók belegondoltak már abba, hogyha anno Winterkorn megvásárolja az Alfát a Fiattól(volt anno ilyen szándéka az öregnek, de nem sikerült az üzlet), akkor most azok is így néznének ki?
    Hiába, ha a németek bejönnek az ajtón, a formaterv kimegy:)

Vélemény, hozzászólás?