Jövőre kapható lesz az üzemanyagcellás Toyota

Első képek az üzemanyagcellás Toyotáról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Toyota már most megmutatja, hogy miként fog kinézni jövőre piacra lépő, és természetesen jövőbe mutató üzemanyagcellás autója.


Csak jövőre jön, ráadásul elsőként - áprilisban - csak Japánban lép piacra, aztán majd szép fokozatosan kap belőle az Egyesült Államok, majd Európa országai folyamatosan, és tippelhető, hogy Magyarország nem a sor elején lesz, de a Toyota már most megmutatja, hogy miként fog kinézni első nagyszériás, sorozatban kapható üzemanyagcellás autója.
Hirdetés

A modellnév még nem teljesen ismert, a korábban mutatott tanulmánymodell csupán FCV Concept, azaz üzemanyagcellás-autó koncepció néven futott, most pedig elhagyták nevéről a Concept utótagot, de sanszos, hogy ennél hangzatosabbal jön majd a Priushoz hasonlóan egy teljes új sorozatot nyitó szedán. Már ára is publikus, Japánban 7 millió jen, azaz 15,47 millió forintnak megfelelő összeg lesz az első megvásárolható üzemanyagcellás Toyota. Üzemanyagcellás Toyoták eddig is léteztek, a márka több mint 20 éve foglalkozik üzemanyagcellás modellek fejlesztésével, azaz olyan autók megalkotásával, amelyek a tankolt hidrogén és a levegő oxigénjének kémiai kölcsönhatásából nyerik a hajtáshoz szükséges elektromos áramot.
A Toyota Japánban és az Egyesült Államokban már 2002-ben megkezdte a „Toyota FCHV” üzemanyagcellás szabadidő-autó korlátozott lízingjét, az üzemanyagcellás rendszer természetesen jelentős fejlődésen ment keresztül 2002 óta. A most megmutatott szedán a benzinmotoros modellekhez hasonló teljesítményt és hatótávolságot ígér, tankolási ideje a gyártó közleménye szerint nem lesz több 3 percnél. Az üzemanyagcellás autók sajátossága, hogy a hidrogén és az oxigén egyesülésekor keletkező vízen (H2O) kívül semmi mást nem bocsátnak ki. A hidrogén előállítása a mai hajtóanyagok közül a legkevésbé környezetterhelő, energiasűrűsége nagy nyomású tartályban meghaladja az akkumulátorokét, előállítása energiaforrások széles választékából, nap- és szélenergiából is lehetséges; nem csak háztartási és autóipari üzemanyagként rendelkezik komoly potenciállal, hanem egy sor egyéb felhasználási területen – például nagyüzemi energiafejlesztésben – is hasznosítható.
A Toyota az üzemanyagcellás autón túl számos egyéb, a hidrogénhez kapcsolódó kezdeményezésben részt vesz a háztartási felhasználásra szánt üzemanyagcellák fejlesztésétől és tesztelésétől kezdve az üzemanyagcellával üzemelő villás targoncák vagy buszok fejlesztéséig. A hibrid autók terén is úttörő márka már régóta hangoztatja, hogy a belső égésű motorokon alapuló hibridek a mát jelentik, a jövő pedig az üzemanyagcelláé. Kérdés persze, hogy hozzánk mikor fog eljutni a jövő technikája.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 06:45
    Permalink

    “A hidrogén előállítása a mai hajtóanyagok közül a legkevésbé környezetterhelő”

    Ez az állítás csak abban az esetben helytálló, ha a hidrogén előállítása atomenergia segítségével történik. Minden más esetben (gáz, vagy szén felhasználásakor) a szén-dioxid kibocsátás, valamint az előállítási költség is többszöröse a benzin- vagy dízelmotorokhoz képest.

  • 2017.10.29. at 06:45
    Permalink

    Kedves Kuzi, könyörögve kérlek ne csinálj még nagyobb bolondot magadból! Szerinted itt mondta azt valaki, hogy csak a benzin meg a hidrogén létezik és semmi más??? Ha a hidrogén halott – már pedig a Föld nevű bolygón biztosan halott – abból nem az következik, hogy csak a benzin marad. Ezt azért megérted?

    A mai autók döntő többsége egetverően szar, ez nem vitás. Iszonyatosan környezetszennyező, katasztrofális hatásfokú borzalmasan elavult tákolmányok. De ebből szintén nem az következik, hogy hülye vigyorral a fejünkön nyáladzva tapsikoljunk a totálisan halott hidrogénnek amit az olajlobbi próbál már 50 éve lenyomni a torkunkon. Igen, jól tetszett olvasni, a hidrogén pontosan az olajlobbi érdekeit szolgálja, ugyanis konzerválná a rabszolgaságot következésképpen fenntartaná a brutális profitjukat és a gondolkodásra képtelen ostoba tömegeknek meg jól eladná hogy íme híveim itt van amire vártatok, hiszen nem szennyez csak vizgőz jön ki a kipuffogón! Kétségtelenül nagyon jól kiókumlálták ezt a csapdát, csak ott csesztek rá, hogy nem mindenki olyan agymosott zombi mint amilyennek szeretnék hogy legyünk.
    Ha van egy kis agyad, pl. itt győződhetsz meg róla tudományosan arról, hogy miért is egy orbitális nagy hazugság ez a hidrogénes üzemanyagcellás autó:

    [url]http://cleantechnica.com/2014/05/20/fuel-cell-vehicle-ghg-emissions/[/url]

  • 2017.10.29. at 06:45
    Permalink

    Huhh!! Jó, kösz, most már tudom, hogy a legjobb technika a mai benzines motorok. Slussz! Mert azokat tudom tankolni… Ok! Ne is keressünk rá alternatívát!
    Belátom, hogy kicsit túl optimistának hathatott a hsz.om. De akkor is elfogadhatatlan, hogy égetjük a benzint a világban, azért mert van sok kút, olajkút (finomító meg ez az) … Ja, és nem csökken az átlagfogyasztás!!! Azt hogy? Nemár!!!

    Ja, amúgy meg nem baj, hogy életképtelen, legalább a segge nézzen ki jól igaz!? 🙁 Hadd reménykedjek már légyszi! NEM akarom elfogadni, hogy a mai autók jók! Azt sem hogy az a jo ha nagy, erős, gyors, ja és dögös!

  • 2017.10.29. at 06:45
    Permalink

    Figyelj Kuzi!
    Ezzel a hidrogénes baromsággal egy jó 50 éve (!) hülyítik az embereket és az ostobábbja minden áldott évben megkajálja ezt és habzó szájjal lelkesen tapsikol neki, hogy ez a jövő. Ugye tudod, hogy pont ennek kifigurázására született az a mondás már több mint 10 éve(!), miszerint a hidrogén a jövő üzemanyaga és örökre az is marad! 🙂

    [i]” Csendes, erős, nincs váltó, nem büdi, nincs motorolaj! Ezek óriási dolgok…”[/i]

    Igen, ezek óriási dolgok, csak azt az icipici problémát felejtetted el még hozzátenni, hogy se hidrogén elosztó infrastruktúra nincs, se a bele való hidrogén sincs hozzá! 🙂 Sőt, mondok még jobbat, ezek SOHA nem is lesznek! 🙂
    De persze a világért sem akarom letörni a lelkesedésedet, majd amint lehet légy szíves vegyél ebből a szerkezetből magadnak egyet – bár garantálni tudom, hogy nem fogsz tudni -, úgy legalább 18 millió Ft-ért, amit aztán az első tank kifogyása után hazaszállíttathatsz és porfogónak elrakhatod a garázsod hátsó zugába, mert sehol nem fogod tudni megtankolni. Kiváló ajánlat nem? A hülyének is megéri, sőt, csak annak! 😉

    [i]“Kb 20 év mulva kellene megnézni ezt a cikket… :)”[/i]

    Minek? Vagonnyi hasonló cikket tudok neked mutatni az elmúlt jó 15 évből, egyikből sem lett semmi. Érdekes módon a fizikai törvényeket senkinek sem sikerült meghágnia, de azért Te drukkolj nyugodtan a Toyotának hátha nekik sikerül. 🙂

    Mellesleg még a Toyota is azt állította, hogy szerintük legkorábban 2025 körülre lehet versenyképes ez a technika – de vegyük észre, hogy ez pontosan ugyanaz a ordas, mellébeszélő, időhúzó hazugság amit már számtalanszor megtapasztaltunk az elmúlt 50 éveben szinte az összes autógyártótól -. Az egészben pont az a legmegdöbbentőbb, hogy pont a Toyota csinál magából hülyét ezzel, hiszen rájuk nem nagyon jellemző, hogy évtizedeket töltenének egy totálisan halott dologgal – lsd. pl. ahogyan a bömbös csinált magából idiótát a hidrogénes ökörségükkel -, ezért vagy az van hogy a Toyota pályafutásának legnagyobb baklövését követi el most – ugye mindeki képes tévedni -, vagy olyat tudnak amit senki más a bolygón de még csak megközelítőleg sem. Nos én az előbbire fogadok! 🙂

    Azt elhiszem, hogy nagyon prímán kicsiszolták a hidrogén üzemanyagcellás rendszer egyébként tucatnyi sebből vérző búját baját, sőt azt is elhiszem, hogy esetleg az ő megoldásuk a legjobb az összes között, de azt nem, hogy a hidrogén fizikai tulajdonságaiból adódó ELVI problémákat meg tudták oldani, ugyanis azokat néhány tucat milliárd évig senki sem fogja megkerülni.

  • 2017.10.29. at 06:45
    Permalink

    Ez az első benyomás?! Hihetetlen, hogy még mindig itt tartunk. Hogy, hogy néz ki. Nem kell bele benzin! Dög nehéz, lassan tölthető akksija sincs! Mégis villanyos! Csendes, erős, nincs váltó, nem büdi, nincs motorolaj! Ezek óriási dolgok és ez a jövő ha tetszik (az iparnak, nagy gyártóknak) ha nem! Kb 20 év mulva kellene megnézni ezt a cikket… 🙂

Vélemény, hozzászólás?