Íme a Jaguar XE

Elsőként sportverziójával jön a Jaguar XE

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Leleplezte középkategóriás XE szedánját a Jaguar, pontosabban annak teljesítményorientált kiadását, az XE S-t.


Teljesen új modellel, az alumínium karosszériás és elsőként kizárólag hátsókerékhajtással kínált XE-vel szeretne betörni a középkategóriás prémiummodellek piacára a Jaguar. Nem most először, hiszen az X-Type is ezért született, de a Ford Mondeo műszakiságára épülve inkább csak egy különc tucatmodell maradt, mintsem valódi prémium. Az XE viszont teljesen más, teljesen saját fejlesztés, minden idők legkönnyebb, ugyanakkor legnagyobb karosszériamerevségű, legkisebb légellenállású (Cw=0,26) Jaguar limuzinja. És igen, ki lehet találni, hogy a legtakarékosabb is.
Legalábbis az lesz majd, ha megkapja a teljesen új Ingenium motorcsalád 2,0 literes dízelét - változó szelepvezérléssel, Euro 6 normával, 163 lóerővel, 380 Nm nyomatékkal, opcióként 8 fokozatú ZF automata váltóval és igen szerény, 3,9 l/100 km vegyes fogyasztással, 99 g/km szén-dioxid emisszióval. Lesz 2,0 literes négyhengeres benzines is, elsőként azonban csúcsmodelljével, az F-Type-ból ismert, kompresszorral töltött 3,0 literes, 340 lóerős, 450 Nm nyomatékú V6-os benzinessel szerelt S verzióval debütált az XE. Ez 5,1 másodperc alatt ér 100 km/órára, végsebessége elektronikus korláttal 250 km/óra, vegyes fogyasztása pedig 8,3 l/100 km.
Az XE méretei már ismertek, hossza 4672, szélessége 1850, magassága 1416, tengelytávja 2835 mm, amivel túlnő ellenfelein (az A4-es Audin, a 3-as BMW-n és a C-osztályos Mercedesen), tömege egyelőre csak a V6-os S esetén ismert, 1474 kilogramm, amivel - könnyűfém kasztnija miatt - alulmúlja a hasonló teljesítményű motorral szerelt vetélytársait. A karosszéria ráadásul zömében újrahasznosított alumíniumból építkezik, s az utastérbe is került reciklált plasztik - a Jaguar célja, hogy 2020-ra 75%-ban újrahasznosított anyagokból gyártson.
Az XE futóműve elöl igényesen kettős keresztlengőkaros, hátul többlengőkaros, kormányműve a Jaguarnál elsőként elektromos szervós. A sofőrsegédek sorában különlegesség a 3,6-30 km/órás tempó között elérhető, a Land Rover terepjáró-tudását hasznosító All Surface Progress Control (ASPC), amely csúszós úton, lejtőn vagy emelkedőn is képes a fékek, illetve a "gázpedál" kezelésére. Sztereókamerás táblafelismerő, sávtartó asszisztens, távolságtartós tempomat, holttérszenzor, parkolóasszisztens, fedélzeti wifi egyaránt szerepel az XE kínálatában.
Hirdetés
Még további részleteket a Párizsi Autószalonon fog elárulni az XE-ről a Jaguar. A piacra jövőre várhatjuk. A limuzint jó eséllyel kombi is kiegészíti majd, és sanszosan érkezik majd az összkerékhajtás is, hiszen a nagytesó XF esetén is így teljesedett ki a kínálat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?