Már bárki számára követhetők a neten a BKV – egyes – járatai

Elstartolt a FUTÁR, a BKK utazástervező weboldala

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elkészült a FUTÁR utazástervezésre és a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas szolgáltatás webes verziója.


Ha egyelőre csak próbaüzemben, de a héten elindult a Budapesti Közlekedési Központ új utazástervező rendszere, amelyet a futar.bkk.hu oldalon lehet elérni. A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer honlapján több térképalkalmazás közül is lehet választani. Látható a megállók pontos helye, hogy mely járatok érhetők el onnan, illetve azt is, hogy a megállóba mikor és melyik járat érkezik, a járatszámra kattintva pedig a teljes vonal is megtekinthető. Emellett a Futárral felszerelt járművek pontos helyét, rendszámát, haladási irányát és típusát is feltüntetik a térképen, továbbá a menetrendtől eltérést - például a forgalmi zavarokat - is jelzik.
Hirdetés
Külön piktogrammal jelölik a térképen a buszokat, a trolibuszokat és a villamosokat, valamint a hajókat. A nagykörúton járó villamosokat, a HÉV- és a metrószerelvényeket egyelőre nem mutatja a térkép, mert ezeket még nem szerelték fel a FUTÁR fedélzeti rendszerével.

Az utazástervező figyelembe veszi az aktuális menetrendi adatokat, és ezek felhasználásával készít útvonaltervet, számol utazási időt. A tervezés során több szempont is megadható: az indulási időn kívül választható, hogy a legkevesebb átszállással, legkevesebb sétával vagy a leggyorsabb útvonallal számoljon a rendszer.
A weboldal okostelefonokon és tableteken is elérhető, de egyelőre nincs azokra optimalizálva. A BKK közleménye szerint az okostelefonos alkalmazás heteken belül elkészül iOS, Android és Windows Phone operációs rendszerre is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?